2013. október 28., hétfő

2. fejezet


Mikor meghallottam a hírt, alig hittem el hogy tényleg így alakult, és madarat lehetett volna fogatni velem. Alig hittem el, hogy ő is az életem részévé válik majd az elkövetkezendő hosszú évekre, és hogy tényleg ennyi időt tölthetek majd vele. Naiv, felhőtlen gondolatok kavarogtak bennem akkor. Azt hittem, az Ő jelenléte örökké csakis kizárólag boldogságot fog hozni az életembe, és meg fogok elégedni azzal a kis örömforrással, hogy vele lehetek nap mint nap, szemtől szembe pillanthatok bele a gyönyörű szemeibe, nap mint nap.
Nem is sejtettem, hogy ennél sokkal, de sokkal bonyolultabbá fog alakulni a dolog, és hogy bizony, fog még az én szívem vérezve sajogni is Őmiatta…

Szóval, 2007 őszétől egészen más világ kezdődött mindnyájunk életében. Én, Onew, Minho, Taemin és Jonghyun elindultunk közösen az Idol élet rögös útján.

***   
-    Ah… Key-goonie, te se láttad véletlenül hogy hová raktam az edző cuccomat? Már minden sarkot felkutattam… a franc egye már meg… - kutakodott Jonghyun a közös lakásunkon, és úgy cikázott a szobák között, akár csak egy mérgezett egér.
Én éppenséggel mosogattam, magam szempontjából már rég felkészültem az indulásra, ellentétben vele, aki mindig az utolsó pillanatra hagyott mindent. Már minden szoba minden egyes szegletét elkezdte felderíteni, és már ott tartott, hogy a konyhában is megnézte, hátha talán esetleg véletlenül a serpenyők közé rejtette az edző ruháját. Szerencsétlenkedését látva megsajnáltam, és egy sóhaj kíséretében elzártam a csapot. Én is elkezdtem bejárni a szobákat. Elsőként a hálóba mentem, ahol rögtön meg is láttam a szekrény legtetején békésen pihenni Jonghyun kék edzőtáskáját.
Yeobo… - gondoltam magamban, és lekaptam a szekrény tetejéről a táskát. Megálltam a konyha ajtajában, és a kezemben lóbáltam.
-    Khm… amíg a másik nincs meg, addig ez jó lesz?
Jonghyun már elkeseredettségében az evőeszközös fiókban próbált keresgélni, mikor felnézett rám, és egy nagy megkönnyebbült vigyor kíséretében becsapta a fiókot, majd odasietett hozzám.
-    Mi lenne velem nélküled Key-goon!! – átölelt, majd akár egy zsákmányt, elvette a kezemből a kék táskát. – Srácok, most már nem kell keresni, meg van!! – kiabálta, miközben visszasietett a hálóba.
-    Ah… Szívesen.. – mondtam magamban, majd mosolyogva csóváltam a fejemet. Aztán ismét közeledtem a mosogató felé, amikor Onew, mint egy szélvész az utamba vágott, mintha nem is lettem volna ott, és szinte derékig behajolt a hűtőbe.
-    Ah… elfogyott a csirke?! – Kiabálta kétségbeesetten, majd becsapta a hűtőajtaját.  – Minho, fogadjunk hogy te etted meg a maradékot!
Ezután Minho is megjelent a konyhában, és dacos arckifejezéssel, de persze csak viccelődve méregette Onewt.
-    És ha én ettem meg? Akkor mi lesz?
-    Ne akard te azt tudni… - Mondta Onew mély hangon, akár egy gonosz szuperhős, és bosszúéhesen nézett Minho felé. Lassan elkezdett közelíteni hozzá, mire Minho megfutamodott, és berohant a nappaliba, majd Onew egyenesen utána lódult.  – Meghaaalsz!! – Kiabálta tofu, és hallottam hogy birkózni kezdenek a kanapén.
-    Héé! Most miattatok rontottam el a játékomat... – reklamált szerényen Taemin a távolból.
Én ismét csak nevetve csóváltam a fejemet ezeknek az őrülteknek a láttán, majd az órára néztem.
-    Hé, lassan nem kéne indulnunk, srácok?

A debütálásunk előtti utolsó próbánkra készülődtünk éppen. Összeállásunk óta több mint fél év telt el, és azóta minden időnket a koreográfiák és dalok megtanulásával, felvételével töltöttük, hogy a nagy nap eljövetelekor tökéletesen teljesíthessünk. Az iskolán kívül, tulajdonképpen az egész szabadidőnket egymás társaságában töltöttük.

Ez alatt az idő alatt kezdtük egészen jól megismerni egymást. Én eddigi bezárkózottságomból egészen kezdtem megnyílni a srácoknak, és nem csak azért mert kénytelen voltam a sok együtt töltött idő miatt, hanem mert tényleg kedveltem őket. Azt hiszem, nagyon jól összeillettünk.

Jonghyunt egészen addig míg össze nem álltunk egy csapattá, mindig csak távolról figyeltem meg, és csak képzelődni tudtam arról, vajon milyen is lehet ő - próbálgattam összerakni magamban egy képet róla. El se tudtam képzelni, mit fogok kezdeni, ha ezen túl nap mint nap együtt leszünk, hiszen már így is minden egyes apró közelebbi interakciónknál letaglóztam, és leginkább elfutottam előle.
Azonban ezt most már nem tehettem meg, hiszen együtt laktunk. Nem kerülhettem el őt mindig… és jó pár hétbe telt, mire sikerült már valamennyire feloldódnom a társaságában, és nem akart a szívem kiugrani a helyről minden egyes percben, amikor beszélgettünk. Mikor ez alatt a fél év alatt lassacskán tényleg kezdtem őt közelebbről megismerni …  az érzelmeim csak még jobban megerősödtek felé. Jonghyun egy nagyon kedves, imádni való srác volt. Jelensége mindig mozgásba hozta a hangulatot, szeretett viccelődni és nevetni. Szeretetét bátran kimutatta mindenki felé. Sokszor ölelt meg minket, köztük engem is… és valahányszor erre került a sor, mindig végigfutott bennem valami különös érzés, és alig tudtam megmozdulni. Mindig zavarba tudott engem hozni, bármit is csinált. Elég volt, ha csak némán rám mosolygott, vagy megérintette a vállamat, az én szívem mindig nagyot dobbant.
Sokszor gondolkoztam el ilyenkor azon, hogy vajon ez meddig lesz így?  Örökké? Örökké csak ábrándozni fogok róla?
Hát persze. Mi más opció volna?

Lassan összeszedtük magunkat, és elindultunk az SM-hez.
Az öltözőben elkezdtünk öltözködni. Én és Taemin maradtunk bent utoljára.
Épp a táskám mélyén kutattam a vizem után, amikor észre se vettem, hogy a pénztárcám kiesett a hátizsákomból. Taemin épp a mosdóból jött kifelé, és észrevette, hogy a földön hever.
-    Hyung, lejtetted a pénztárcádat… Széthullott belőle minden! Jobban is vigyáz-… hatnál… rá… - mondta hirtelen elbizonytalanodó hangon, majd mikor odanéztem, azt hittem szívrohamot kapok.
A pénztálcámban volt egy olyan dolog, amelyet mindenki előtt titokban szerettem volna tartani, de legfőképpen őelőttük.
És én hülye, nem vigyáztam eléggé. Ez az egyetlenegy dolog volt, ami rejtegetni való volt a dolgaim között, és még erre se tudok eléggé ügyelni. Ügyes Kibum, ügyes…
Minden hiába volt már. Hiába kezdtem volna el kapkodni utána, hiába rohantam volna el onnan, vagy csináltam volna bármit, már késő volt. Taemin meglátta.
Csak bámult arra a kicsi képre, amely nem is tudom hogy eshetett ki abból az apró zsebből, ahol rejtegettem. A fotóról, ami Jonghyunt ábrázolta, a mi makanaenk egyenesen rám nézett, azzal a tipikus kérdő tekintettel, mint akit megesz a kíváncsiság a magyarázatra.
Gyorsan én is leguggoltam, majd villám gyorsan összekapkodtam a pénztálcám maradék papirkáit, és kikaptam Taemin kezéből a képet is.
-    Öh… Én… - kezdtem el makogni, miután felálltunk. Halvány gőzöm se volt, mit is kellene ilyen helyzetben mondanom. Egyszerűen levert a víz. – Meg tudom magyarázni…
-    Semmi gond, Hyung. – mosolyodott el Taemin. Biztosan látszott rajtam, hogy eléggé lesápadtam, mert nyugtatgatni kezdett. – Nem kell.
Megállt bennem az ütő. Ez most azt jelenti, hogy máris rájött volna?
Biztosan nyilvánvaló volt a dolog. Hisz miért is hordanék magamnál Jonghyunról egy kis képet? Hobbiból?
-    Ezt… meg hogy érted? – kérdeztem tőle félve.
-    Hát… én csak már régóta észrevettem rajtad, hogy kissé furcsábban viselkedsz, amikor Jonghyunnal vagy. És... talán most már értem is, hogy miért.
Jézusom. Jézusom. Ez nem lehet igaz.
Verítékes arcomon végigsimítottam. Fogalmam se volt, mit tehetnék ilyenkor. Tagadjam le? Felesleges. Taemin egy okos srác, és bár biztosan tettetné hogy elhiszi, magában már rég tudja az igazságot.
Bár nem aggódtam annyira, mintha mondjuk Minho, vagy netán maga Jonghyun talált volna rá. Talán Taeminben bíztam meg a legjobban eddig a csapatban, és ő tűnt a legártatlanabbnak. Éreztem, hogy ha őt megkérem hogy ne mondja el senkinek, akkor nem is fogja.
Egy hirtelen mozdulattal megragadtam a vállait.
-    Taemin-ah…! – mondtam neki határozottan, ő pedig kissé meglepve nézett rám. – Soha. Soha, senkinek nem mondhatod el, érted? Senkinek!
Taemin ismét elmosolyodott, és bólintott egyet.
-    Ígérem, Hyung. Bízhatsz bennem!
Bár meggyőzőnek hatott a válasza, azért továbbra is aggódtam. Meddig képes vajon Taemin egy ilyen titkot megtartani? Mi az, ami esetleg ráveheti, hogy valakinek elmondja?
Nyeltem egy nagyot, és gyorsan be is baktattam a táncterembe.



A mai napig nem vagyok biztos benne, hogy Taemin vajon elmondta-e bárkinek is, vagy sem. De egy biztos: a dolgok nem úgy kezdtek el alakulni, ahogyan én azt hittem, hogy fognak.

2 megjegyzés:

  1. Szeretleeeeeek!!! :D Gondoltam így éjfél körül felnézek ide és mit látok? Új fejezeeeet! Imádtam ezt is! Jonghyun ahogy kereste azt a táskát, azon akkorát nevettem, nagyon jól megírtad :D Hűha úgy tűnik már az elején megindulnak a szálak szépen :D Minnie ne mondd el senkinek ezt a titkot kérlek! ^^ Key abban a pillanatban tuti fogott vagy 5 kg-ot XD Méééééég!!!!! :D

    VálaszTörlés
  2. A táskakeresős tényleg nagyon nagy volt, jót röhögtem rajta, olyan aranyos volt xD
    Taeminnie, te pedig tartsd a szád, és hagyd ezt a nagyobbakra, oké? Majd ők lerendezik ezt egymás között valahogyan - remélem, valami baromi szexi módon *-*

    VálaszTörlés