2014. március 1., szombat

35. fejezet (utolsó rész első fele)



Remegő kézzel, és görcsbe rándult gyomorral nyomtam le a lakásunk bejárati ajtajának kilincsét. Mikor kinyitottam, és megláttam az elém táruló előszobát, megkönnyebbültem.
Itthon. Itthon vagyok.
Mikor megláttam Taemin alakját az előszoba folyosójának legvégén, gombócba szorult a torkom. Annyira jó volt látni őt! A következő pillanatban, mikor meglátta hogy mi vagyunk az ajtóban, odaszaladt hozzám, és megölelt. Erősen szorította magához a kabátos, csomagokkal körülvett testemet.
- Végre… végre, Hyung…
Én is simogattam a hátát, és lehunyt szemmel a vállára tettem az államat. Nem is tudom, mikor örültem ennyire utoljára Taeminnek. Most éreztem, hogy mennyire szeretem őt.
Szememet kinyitottam, és ott állt a következő pillanatban csapatunk maradék két tagja. Minho arca meg volt kövesedve, Onewén pedig vegyes érzelmek voltak. Láttam, hogy örül nekünk, de egyben dühös is, és csalódott. A szívem összeszorult a leaderünk láttán.
Elengedtem Taemint, és szinte úgy léptem be a küszöbön, mint egy vendég. Félénken húztam be a csomagomat magam mögött, Jonghyun pedig csak lehajtott fejjel jött a hátam mögött. A lakásban síri csend volt, csak cuccaink zörgését és cipőnk kikötésének zaját lehetett hallani.
A gyomrom forgott, rettenetesen ideges és frusztrált voltam, de próbáltam állni a sarat. A levegőben szinte harapni lehetett a feszültséget. Miután levetkőztük kinti ruháinkat Jonghyunnal, Onew karba tett kézzel a nappali felé fordult.
- Gyertek, beszéljünk. – biccentett a fejével, és be is ment a helyiségbe.
Tán még sosem volt ekkora feszültség közöttünk az évek alatt. Úgy éreztem, mintha valami olyasmi fordult meg volna bennünk és a többiekben is, amit szinte lehetetlen volt visszafordítani. Igyekeztem ettől a gondolattól nem elveszteni a fejem, és nagy önuralommal helyezkedtem el a kanapén. Taemin mellém ült, és éreztem a belőle áradó megértést, békességre való törekvést.
Minho nem ült le, csak karba tett kézzel járkált fel-alá a szőnyegen. Jonghyun szinte összeomolva helyezkedett el a fotelban, Onew pedig mellénk ült a kanapéra.
Tudtam, hogy az első aki megszólal, az Minho lesz. Már vártam, miféle szúrós, piszkálódó, utálkozó mondatok következnek szájából felénk, és meg is értettem volna, ha így lett volna. Ebben a helyzetben szinte bármit elviseltem volna, ami ellenem szól, mert úgy éreztem, jogos. Egy lóvá tett hülyének éreztem magam, aki most szív amiatt, hogy hagyta magát befolyásolni, és emiatt még jobban felerősödött bennem a Jonghyun iránt érzett dühöm.
Minho egyszer csak felénk fordult. Homlokát idegesen összeráncolta, és szinte biztos voltam benne, hogy hatalmas leteremtő monológ jön. Megköszörülte a torkát, kezeit pedig maga mellé engedte.
- Kérlek… ne haragudjatok rám a viselkedésemért. – mondta, és lassan meghajolt.
A legkevésbé számítottam erre a mondatra tőle. Annyira ledöbbentem, hogy még a szám is résnyire tátva maradt, szemeimben pedig könnyek gyűltek fel a meghatódottságtól.
- Minho… - suttogtam, és a könnyek lassan lecsurogtak az arcomon. A többiekre rápillantva csak azt láttam, hogy Taemin is a sírás határán áll, Onew, pedig csak karba font kézzel dől hátra a kanapén, és lábát rugóztatva továbbra is csak a szőnyeget vizslatja maga előtt. Jonghyun halál komoly arckifejezéssel meredt a semmibe.
Miután Minho egyszerűen nem egyenesedett fel, hirtelen felálltam hozzá, és vállait megfogva felállítottam őt.
Még hogy mi ne haragudjunk?!
A zokogás úrrá lett rajtam, majd megöleltem.
- Ne haragudjatok rám… ránk… - szorítottam magamhoz rázkódva a testét, ő pedig egyik kezét hátamra nyugtatva viszonozta ölelésemet. Tudtam, tudtam hogy bár bocsánatot kért, ami tőle egy rettenetesen nagy szó, főleg mindezek után – de akkor is biztos voltam benne hogy rettenetesen dühös legbelül. Mérhetetlen bűntudatot éreztem, és nem csak Minhoval szemben, hanem mindenkivel szemben. Fogalmam sem volt arról, hogyan tehetném ezt az egészet jóvá, már ha egyáltalán lehetséges.
- Azt gondolom ti is tudjátok, hogy ezt nem így kellett volna… kvázi, megoldani. – szólalt meg végül Onew, a lehető legkomolyabb hangvételében.
Minho óvatosan eltolt magától, én pedig szemeimből a könnytengert kitörölve ismét leültem Taemin mellé a kanapéra, aki megértően megsimogatta a vállamat.
Eljött hát az idő, hogy minden kiderüljön, és a pohárba tiszta víz kerüljön.
- A… a cég, tud róla, igaz? – kérdeztem szipogva. Mardosott belülről az izgalom, hogy mit fog válaszolni Onew.
A leaderünk sóhajtott egy nagyot, és felhúzta szemöldökét.
- MI egy szót sem szóltunk.
Enyhe megkönnyebbülés kezdett megjelenni lelkemben, hogy talán menthető még, ami menthető.
- De mindenképp magyarázatot kell majd adnotok arra, hogy mégis hol voltatok, és mi a fészkes fenéért tűntetek el. Szerintem örüljetek, ha nem rúgnak ki páros lábbal benneteket.
Onew immár teljes mértékű határozottsággal a szemembe nézett. Arcára kiült a komolyság és az idegesség. Én csak nyeltem egyet, és bólintottam. Ezután mind az én, mind Onew tekintete Jonghyunra vetődött, aki ugyanazon pozitúrában ült még mindig, ugyanazon arckifejezésével. Mintha szinte fel sem fogta volna a körülötte zajló eseményeket.
- Holnap reggel az lesz az első dolgotok, hogy beballagtok a főnökhöz. Rendben, Jonghyun?
Az imént megszólított még mindig nem mozdult egy tapottat sem, de még csak reakciót sem mutatott. Bennem felment a düh, hiszen miatta volt ez az egész. Akkor már lehetett volna benne annyi, hogy egy „rendben”t odabök. A többiek így is rendkívül szelíden kezelték az egészet, és örülnie kellett volna, hogy nem rosszabbul.
- Mondj már valamit! – mondtam neki emelt hanggal.
- Bemegyünk. – motyogta, majd egyszer csak felállt, és kisietett a nappaliból. Az ajtó csukódásának hangja igazolta, hogy útjának vége a hálószoba volt.
- Én… - folytatta Onew - …én nem akarom tudni, hogy kinek az ötlete volt, és hogy miért, és hogyan jutott eszébe az, hogy szó nélkül eltűntök. Mindenesetre tudnotok kell, hogy rettenetesen csalódtam bennetek. Főleg benned, Key. – nézett a szemembe. Tekintetében véltem felfedezni azt a fájdalmat, melyet a csalódása miatt a lelke mélyén érzett. Szívembe markoló érzés volt az, hogy miattam fáj Onewnak, aki tulajdonképpen mindig a legjobbat akarta az egész csapatnak. Olyan volt, mintha mi azt a biztonságot, amelyet ő felépített a csapaton belül, egyről a kettőre szerteromboltuk volna.
Arcom teljesen eltorzult a sírástól, könnyeim eláztatták pulóveremet. Taemin adott számomra egy zsebkendőt, Minho pedig Jonghyun után ment a szobába. Én kifújtam az orromat, és megpróbáltam kifacsarni magamból épkézláb mondatokat.
- Ígérem… Ígérem hyung, hogy mindent rendbe hozok, ahogy csak tudok… és annyira de annyira sajnálom! Rettenetesen sajnálom! Kérlek… ne haragudj rám…
- Mindenek előtt még ma tisztáznod kell valamit. – szólt Onew, mire én értetlenül néztem felé.
- Menj be Jonghyunhoz, hyung. Ez az első. – mondta a fülembe Taemin.
Én bólintottam egyet, és bár félve, és vegyes érzelmekkel közelítettem meg a hálónkat, a dolgok elrendezése érdekében bátran nyomtam le az ajtó kilincsét.
Ahogy kinyitottam, Minho lépett ki előttem a küszöbön, szememet fürkészve megállt előttem, és halkan azt mondta:
- Ugye tudod, hogy nem maradhattok együtt?


5 megjegyzés:

  1. jaj istenem T____T ugye nem fognak szakítani???? :((( oké hogy ez nagy hiba volt de akkor is....

    VálaszTörlés
  2. Dedededede nemár... T_T
    Viszont Minhoban nagyon kellemeset csalódtam, Jonghyunt meg megráznám, hogy ébredjen már fel, de úgy igazán. GAHHH! Nem szeretem ezt a részt ._. Sírni fogok... T_T

    VálaszTörlés
  3. Te jóóóóóóóóóó ég! Először is ledöbbentem hogy Minho is bocsánatot kért, amit nagyon tisztelek benne, de Jonghyun egy tehetetlen semmirekellő most az én szemembe is. Ha gonosz akarok lenni, akkor azt mondom, hogy Key szakítson Jonghyunnal, de a szép oldalam azt mondja hogy neeeee, nem szabad. Mert sírni fogok és a sok kis nyuszi is az egész világon. És az újság a sok sírós nyuszival lesz tele, aminek te leszel az okozója kitty. XDDDDD Na de várom a végét, ez a beszélgetés kemény lesz köztük.

    VálaszTörlés
  4. NEEEEEEEE csak ne szakítsanak nagyon szépen kérlek Kitty!! CSAK AZT NE!! Titokba megoldják...v vmi...És Minhoba kellemeset csalódtam :)
    De nem vagyok oda ezért a részét .__.

    VálaszTörlés
  5. Úr isten! Nem akarom, hogy vége legyen ennek a ficinek! Imádom! Én bízok ebben az 5 srácban, hogy rendbe hozznak mindent és boldog vége lesz. :-)

    VálaszTörlés