Remegő kézzel, és görcsbe
rándult gyomorral nyomtam le a lakásunk bejárati ajtajának kilincsét. Mikor
kinyitottam, és megláttam az elém táruló előszobát, megkönnyebbültem.
Itthon. Itthon vagyok.
Mikor megláttam Taemin
alakját az előszoba folyosójának legvégén, gombócba szorult a torkom. Annyira
jó volt látni őt! A következő pillanatban, mikor meglátta hogy mi vagyunk az
ajtóban, odaszaladt hozzám, és megölelt. Erősen szorította magához a kabátos,
csomagokkal körülvett testemet.
- Végre… végre, Hyung…
Én is simogattam a hátát, és
lehunyt szemmel a vállára tettem az államat. Nem is tudom, mikor örültem ennyire
utoljára Taeminnek. Most éreztem, hogy mennyire szeretem őt.
Szememet kinyitottam, és ott
állt a következő pillanatban csapatunk maradék két tagja. Minho arca meg volt
kövesedve, Onewén pedig vegyes érzelmek voltak. Láttam, hogy örül nekünk, de
egyben dühös is, és csalódott. A szívem összeszorult a leaderünk láttán.
Elengedtem Taemint, és szinte
úgy léptem be a küszöbön, mint egy vendég. Félénken húztam be a csomagomat
magam mögött, Jonghyun pedig csak lehajtott fejjel jött a hátam mögött. A
lakásban síri csend volt, csak cuccaink zörgését és cipőnk kikötésének zaját
lehetett hallani.
A gyomrom forgott,
rettenetesen ideges és frusztrált voltam, de próbáltam állni a sarat. A
levegőben szinte harapni lehetett a feszültséget. Miután levetkőztük kinti ruháinkat
Jonghyunnal, Onew karba tett kézzel a nappali felé fordult.
- Gyertek, beszéljünk. –
biccentett a fejével, és be is ment a helyiségbe.
Tán még sosem volt ekkora
feszültség közöttünk az évek alatt. Úgy éreztem, mintha valami olyasmi fordult
meg volna bennünk és a többiekben is, amit szinte lehetetlen volt
visszafordítani. Igyekeztem ettől a gondolattól nem elveszteni a fejem, és nagy
önuralommal helyezkedtem el a kanapén. Taemin mellém ült, és éreztem a belőle
áradó megértést, békességre való törekvést.
Minho nem ült le, csak karba
tett kézzel járkált fel-alá a szőnyegen. Jonghyun szinte összeomolva
helyezkedett el a fotelban, Onew pedig mellénk ült a kanapéra.
Tudtam, hogy az első aki
megszólal, az Minho lesz. Már vártam, miféle szúrós, piszkálódó, utálkozó
mondatok következnek szájából felénk, és meg is értettem volna, ha így lett
volna. Ebben a helyzetben szinte bármit elviseltem volna, ami ellenem szól,
mert úgy éreztem, jogos. Egy lóvá tett hülyének éreztem magam, aki most szív
amiatt, hogy hagyta magát befolyásolni, és emiatt még jobban felerősödött
bennem a Jonghyun iránt érzett dühöm.
Minho egyszer csak felénk
fordult. Homlokát idegesen összeráncolta, és szinte biztos voltam benne, hogy
hatalmas leteremtő monológ jön. Megköszörülte a torkát, kezeit pedig maga mellé
engedte.
- Kérlek… ne haragudjatok rám
a viselkedésemért. – mondta, és lassan meghajolt.
A legkevésbé számítottam erre
a mondatra tőle. Annyira ledöbbentem, hogy még a szám is résnyire tátva maradt,
szemeimben pedig könnyek gyűltek fel a meghatódottságtól.
- Minho… - suttogtam, és a
könnyek lassan lecsurogtak az arcomon. A többiekre rápillantva csak azt láttam,
hogy Taemin is a sírás határán áll, Onew, pedig csak karba font kézzel dől
hátra a kanapén, és lábát rugóztatva továbbra is csak a szőnyeget vizslatja
maga előtt. Jonghyun halál komoly arckifejezéssel meredt a semmibe.
Miután Minho egyszerűen nem
egyenesedett fel, hirtelen felálltam hozzá, és vállait megfogva felállítottam
őt.
Még hogy mi ne haragudjunk?!
A zokogás úrrá lett rajtam,
majd megöleltem.
- Ne haragudjatok rám… ránk…
- szorítottam magamhoz rázkódva a testét, ő pedig egyik kezét hátamra nyugtatva
viszonozta ölelésemet. Tudtam, tudtam hogy bár bocsánatot kért, ami tőle egy
rettenetesen nagy szó, főleg mindezek után – de akkor is biztos voltam benne
hogy rettenetesen dühös legbelül. Mérhetetlen bűntudatot éreztem, és nem csak
Minhoval szemben, hanem mindenkivel szemben. Fogalmam sem volt arról, hogyan
tehetném ezt az egészet jóvá, már ha egyáltalán lehetséges.
- Azt gondolom ti is
tudjátok, hogy ezt nem így kellett volna… kvázi, megoldani. – szólalt meg végül
Onew, a lehető legkomolyabb hangvételében.
Minho óvatosan eltolt
magától, én pedig szemeimből a könnytengert kitörölve ismét leültem Taemin
mellé a kanapéra, aki megértően megsimogatta a vállamat.
Eljött hát az idő, hogy
minden kiderüljön, és a pohárba tiszta víz kerüljön.
- A… a cég, tud róla, igaz? –
kérdeztem szipogva. Mardosott belülről az izgalom, hogy mit fog válaszolni
Onew.
A leaderünk sóhajtott egy
nagyot, és felhúzta szemöldökét.
- MI egy szót sem szóltunk.
Enyhe megkönnyebbülés kezdett
megjelenni lelkemben, hogy talán menthető még, ami menthető.
- De mindenképp magyarázatot
kell majd adnotok arra, hogy mégis hol voltatok, és mi a fészkes fenéért
tűntetek el. Szerintem örüljetek, ha nem rúgnak ki páros lábbal benneteket.
Onew immár teljes mértékű
határozottsággal a szemembe nézett. Arcára kiült a komolyság és az idegesség.
Én csak nyeltem egyet, és bólintottam. Ezután mind az én, mind Onew tekintete
Jonghyunra vetődött, aki ugyanazon pozitúrában ült még mindig, ugyanazon
arckifejezésével. Mintha szinte fel sem fogta volna a körülötte zajló
eseményeket.
- Holnap reggel az lesz az
első dolgotok, hogy beballagtok a főnökhöz. Rendben, Jonghyun?
Az imént megszólított még
mindig nem mozdult egy tapottat sem, de még csak reakciót sem mutatott. Bennem
felment a düh, hiszen miatta volt ez az egész. Akkor már lehetett volna benne
annyi, hogy egy „rendben”t odabök. A többiek így is rendkívül szelíden kezelték
az egészet, és örülnie kellett volna, hogy nem rosszabbul.
- Mondj már valamit! –
mondtam neki emelt hanggal.
- Bemegyünk. – motyogta, majd
egyszer csak felállt, és kisietett a nappaliból. Az ajtó csukódásának hangja
igazolta, hogy útjának vége a hálószoba volt.
- Én… - folytatta Onew - …én
nem akarom tudni, hogy kinek az ötlete volt, és hogy miért, és hogyan jutott
eszébe az, hogy szó nélkül eltűntök. Mindenesetre tudnotok kell, hogy
rettenetesen csalódtam bennetek. Főleg benned, Key. – nézett a szemembe.
Tekintetében véltem felfedezni azt a fájdalmat, melyet a csalódása miatt a
lelke mélyén érzett. Szívembe markoló érzés volt az, hogy miattam fáj Onewnak,
aki tulajdonképpen mindig a legjobbat akarta az egész csapatnak. Olyan volt,
mintha mi azt a biztonságot, amelyet ő felépített a csapaton belül, egyről a
kettőre szerteromboltuk volna.
Arcom teljesen eltorzult a
sírástól, könnyeim eláztatták pulóveremet. Taemin adott számomra egy zsebkendőt,
Minho pedig Jonghyun után ment a szobába. Én kifújtam az orromat, és
megpróbáltam kifacsarni magamból épkézláb mondatokat.
- Ígérem… Ígérem hyung, hogy
mindent rendbe hozok, ahogy csak tudok… és annyira de annyira sajnálom!
Rettenetesen sajnálom! Kérlek… ne haragudj rám…
- Mindenek előtt még ma
tisztáznod kell valamit. – szólt Onew, mire én értetlenül néztem felé.
- Menj be Jonghyunhoz, hyung.
Ez az első. – mondta a fülembe Taemin.
Én bólintottam egyet, és bár
félve, és vegyes érzelmekkel közelítettem meg a hálónkat, a dolgok elrendezése
érdekében bátran nyomtam le az ajtó kilincsét.
Ahogy kinyitottam, Minho
lépett ki előttem a küszöbön, szememet fürkészve megállt előttem, és halkan azt mondta:
- Ugye tudod, hogy nem
maradhattok együtt?
jaj istenem T____T ugye nem fognak szakítani???? :((( oké hogy ez nagy hiba volt de akkor is....
VálaszTörlésDedededede nemár... T_T
VálaszTörlésViszont Minhoban nagyon kellemeset csalódtam, Jonghyunt meg megráznám, hogy ébredjen már fel, de úgy igazán. GAHHH! Nem szeretem ezt a részt ._. Sírni fogok... T_T
Te jóóóóóóóóóó ég! Először is ledöbbentem hogy Minho is bocsánatot kért, amit nagyon tisztelek benne, de Jonghyun egy tehetetlen semmirekellő most az én szemembe is. Ha gonosz akarok lenni, akkor azt mondom, hogy Key szakítson Jonghyunnal, de a szép oldalam azt mondja hogy neeeee, nem szabad. Mert sírni fogok és a sok kis nyuszi is az egész világon. És az újság a sok sírós nyuszival lesz tele, aminek te leszel az okozója kitty. XDDDDD Na de várom a végét, ez a beszélgetés kemény lesz köztük.
VálaszTörlésNEEEEEEEE csak ne szakítsanak nagyon szépen kérlek Kitty!! CSAK AZT NE!! Titokba megoldják...v vmi...És Minhoba kellemeset csalódtam :)
VálaszTörlésDe nem vagyok oda ezért a részét .__.
Úr isten! Nem akarom, hogy vége legyen ennek a ficinek! Imádom! Én bízok ebben az 5 srácban, hogy rendbe hozznak mindent és boldog vége lesz. :-)
VálaszTörlés