21. fejezet

A csókunk után nem mertem a szemébe nézni. Nem mertem az arcát látni. Csak átöleltem mindkét kezemmel, és szorítottam őt, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetett volna. A könnyek csak folytak lefelé az arcomról.
Soha… soha nem akarlak elveszíteni…
Jonghyun megértően visszaölelt és a fejem hátulját simogatta. Örültem neki, hogy nem kezdett el faggatózni. Egyszerűen csak hagyott, hadd jöjjön ki az aminek jönnie kell.
Egy ideig még így voltunk a telefonfülkében. Az eső már réges-rég elállt, még jó, hogy egy ember sem akart épp telefonálni valakinek. Miután kicsit megnyugodtam, úgy éreztem, valamit mindenképp mondanom kell, az én dolgom megtörni a csendet.
-    Sosem gondoltam volna hogy meleg vagy. – Gratulálok Kibum, ez pont egy ide illő mondat volt.
-    Hát… én se magamról. – Nevetett egy kicsit Jonghyun, és tovább simogatta a fejemet.
Az egész olyan volt, mint egy álom. Örökre ott akartam maradni. Azonban ezt a meseszerű pillanatot nem túl filmes jelenetté varázsolta a következő pillanatban jelentkező telefonhívásom.
Finoman, keserű szájízzel bontakoztam ki Jonghyun karjai közül, és felvettem a telefont.  Próbáltam felkészíteni magam hogy tudjak úgy beszélni, mint aki teljesen higgadt lelkiállapotban van, holott ez aztán most tényleg nem volt igaz rám.

-    Halló?
-    Halló, hyung? Merre vagy? Mi lesz az esti pizzázásunkkal, amit megbeszéltünk? – kérdezte ártatlan hangon Taemin.
-    Úr Isten, teljesen kiment a fejemből!! – csaptam a homlokomra. – Figyelj, szerintem tíz perc és már otthon is tudok lenni. Aztán indulhatunk is, rendben? Csak épp.. öm… Jonghyunnal vásároltam.
-    Jonghyunnal? – kérdezett vissza, de hallottam a hangjában azt a bizonyos mögöttes sejtelmező tartalmat. – Hm, na végre. Azért arra kíváncsi lennék, hogy hogyan…
-    Rendben, figyelj, majd este. Jó? – zártam le gyorsan a témát nehogy Jonghyun hallja.
-    Jó jó, persze. Már várlak, szia!
-    Szia!
Jaaj Taeminnie te is mindig a legjobbkor tudsz hívni…. de én vagyok a hülye hogy elfelejtettem.
-    Khm, menjünk, már el is állt az eső. – szólalt meg Jonghyun, és rám nézett. Most már én is ránéztem, és zavarodottságot láttam az arcán. Szerintem most jutott el igazán az agyáig, mi is a helyzet, hogy a többiek a képbe kerültek.
Jonghyun kinyitotta az ajtót, és kilépett rajta. Tartotta nekem, és én is kiléptem rajta.
Ballagni kezdtünk a pláza feljárója felé. Csak néma csendben, mint a süketnémák.
Most akkor… most akkor mi van? Van valami? Lesz valami?
Már érzem, hogy ez lesz az a téma, amiről megint nem fogunk beszélni addig, amíg a másikból a felgyülemlett kérdések sorozata ki nem robban.
Már alig vártam hogy végre Taeminnel találkozzak, és kibeszéljek vele mindent.

Végül annak idején még elmondtam neki azt, hogy mi történt a bulin, de megkértem rá, hogy a lehető legkevésbé látsszon meg rajta az, hogy tud róla. Főleg Jonghyunnal szemben, akire nyilván furcsán nézett a történtek után, de Taemin hála az égnek jó színész volt, és tartotta a szavát. Csak figyelt bennünket csendesen a háttérből. Néha faggatott, én pedig csak elpanaszkodtam neki hogy Jonghyun mennyire hideg és távolságtartó velem. Ezért most biztos voltam benne, hogy nagyon érdekli, mi ez a nagy váltás hirtelen.
-    Szóval itt az ideje végre beszélgetnünk, mert valami van, az fix. Lerí rólad. – bazsalyogott velem szemben Taemin a pizzázóban, én pedig csak pirongatva kevertem a teámat.
-    Háát… iigen…
-    Na, gyerünk, bökd már ki! Megöl a kíváncsiság!
-    Ez egy elég hosszú történet… - vakartam meg a tarkómat. – Továbbra is azzal kezdem, hogy senkinek, senkinek, de soha soha senkinek ne mondd el.
-    Hát elmondtam én eddig is bárkinek bármit? – mosolygott rám bizalommal.
-    Persze, tudom hogy nem. De ez… ez most mindent felülmúl.
Taeminnek már csillogott a szeme a kíváncsiságtól.
-    Hirtelen, elhívott magával vásárolni. Ennek persze örültem, mert mégis csak valamit jelent ezek után… de elkezdett hülyeségekkel szekálni, ami azzal kapcsolatos, hogy én… meleg vagyok. Ezen én begurultam és elviharzottam, azt hittem, gúnyolódik, mindezek után. Utánam jött, hogy megbeszéljük, én pedig számon kértem tőle, hogy végre bökje már ki hogy mi a véleménye pontosan erről az egészről, miért viselkedett úgy ahogy, és aztán most hirtelen ez a váltás… csak makogott össze vissza. Én… teljesen meg voltam arról győződve hogy ő ettől az egésztől annyira undorodott, hogy már nem tudott ugyanolyan lenni velem mint régen, és azért volt ilyen távolságtartó velem.
-    És ezek szerint mégsem azért? – kerekedett ki jobban Taemin szeme. – Hát akkor miért?
-    Öh… igazából… egy telefonfülkében végeztük mindketten, mert sétálás közben rettenetes vihar lett, és az volt a legközelebbi zárt hely ahová behúzódhattunk. Végül abban a kiszolgáltatott helyzetben hirtelen közölte velem, hogy… valójában ő élvezte a dolgot, és egyáltalán nem undorodik az egésztől akkor sem, ha utólag gondol vissza rá, annak tudatában hogy egy férfival tette. És nem tudott mit kezdeni az érzéssel, hetero férfi létére. Ezért került engem úgy el.
-    Ooh, éreztem én – vigyorgott Taemin. – Éreztem, már régen, hogy nem teljesen reménytelen, ugye, Hyung?
-    De, ez még semmi. – mosolyodtam el én is Taemin izgatottsága láttán. – Ezután kikérte az én véleményemet is a dologról, én pedig őszintén elmondtam, hogy nekem is ugyanúgy jó élmény volt…
-    És szerelmet vallottál?
-    Ahj, nem! – emeltem az égbe a tekintetemet – De most figyelj!... Megcsókolt.
Taemin leejtette a pizza szeletét a tányérjára, és tátva maradt a szája. A szemei kikerekedtek, és pár másodperc elmúltával el is vigyorodott.
-    Miii?! Ezt most nem mondod komolyan, Jonghyun?! Ott helyben?
-    Jól hallod. – bólogattam. Láttam rajta hogy neki is kell egy pár perc mire feldolgozza azt amit hallott.– Szerinted mit éreztem én ott? Még mindig alig tudom elhinni, Taemin-ah! Nem hiszem el, hogy egyáltalán ez történt, és hogy egyáltalán miért történt. Nem beszéltünk szinte egy szót sem azóta az egészről, láttam rajta hogy nagyon zavarban van a történtek után… Kicsit mintha... megbánta volna…
-    Na ne, ezt felejtsd el, hyung. És ne feledd, hogy Jonghyun milyen, ő nem fog odamenni magától hozzád, hogy beszéljétek meg. Neked kell kihúznod belőle! És el kell mondanod neki, hogy mit érzel iránta, és mióta! Itt az alkalom, ragadd meg!
-    De mi van, hogyha tényleg csak hirtelen fellángolás volt, és teljesen megbánta? Ha most közlöm vele, hogy „hé, amúgy amióta csak ismerlek, én szerelmes vagyok beléd”, akkor fog igazán istenesen eltávolodni tőlem. Ezt nem akarom.
Taemin gyorsan betolta az egész pizzáját, teletömte a száját, és rágás közben gondolkozott. Olyan Szívmelengető volt számomra, hogy ennyire a szívén viseli a mi dolgunkat, vagyis hát, az én dolgomat.
-    Akkor se hagyd annyiban. És ne legyél kishitű, ne feledd, hogy az a csók nem véletlenül történt meg! Jonghyun valamit akar tőled, vonzódik hozzád, lehet hogy ő is szerelmes beléd, hyung! Minden megtörténhet… de ezt neked kell kinyomoznod, okosan.
Egy nagyot sóhajtottam, és a gyomromban megint végigfutott az ideg. Annyira izgatott voltam az egésztől, hogy egyszerűen minden percben csak erre gondoltam, nem tudtam aludni sem. És ott voltak még a többiek is, akik semmit sem tudhatnak meg az egészről.
Mindettől függetlenül… akkor még az egésztől feldobottnak és boldognak éreztem magam.