22. fejezet

A következő időszakban direkt kifigyeltem Jonghyunt. Bár mindent fű alatt kellett csinálnom, így is sikerült feltűnés nélkül megfigyelnem őt. Bár nem tudtam, mi lesz az egésznek a vége egyáltalán, egyenlőre a negatív gondolatokat próbáltam elsöpörni a fejemből. Csak az érdekelt, hogy ő mit gondol, hogy ez az egész most jelentett-e egyáltalán bármit is, egy esetleges apró fellángoláson kívül, ami megkavarta a fejét. Annyira bíztam benne, hogy ennél több!
És még ha úgy is gondoltam, hogy ezután el fog távolodni tőlem ismételten, meglepő módon Jonghyun hirtelen egyről a kettőre úgy viselkedett velem, mint ahogyan réges-régen. Mikor még csak egyszerűen lelki társak és barátok voltunk egymásnak, és felhőtlenül, aggodalmak nélkül közeledtünk a másikhoz. Most is ugyanilyen közvetlen módon közeledett felém, aminek rettenetesen örültem, de még nagyobb örömöt okozott számomra az, hogy mintha az egészben lett volna egy hangyányi kis plusz, amitől úgy éreztem, hogy tényleg van remény számomra. Amikor rám nézett, a tekintetében láttam azt a valamit, amit legelőször a vásárlásunkkor láttam, és talán tudtam is immár, hogy mit is jelent az az apró csillanás a szemében. Bíztam benne hogy az volt amire gondoltam… hogy talán… a szerelem.
Érintések... ölelések, kézfogások, gyengéd, észrevétlen simítások. Apró kis gesztusok, amelyekkel kifejezte, hogy „Nem felejtettelek el”. Már nem hagytam magam kételkedni, egyszerűen csak annyira jól esett, hogy hagytam magammal elhitetni, hogy ez az egész az, aminek látszik. Teljesen beleéltem magam, és bár teljesen titokban, én is próbáltam úgy viszonyulni őhozzá, ahogyan ő. Láttam rajta hogy mindent ért. Szavak nélkül.
Mintha a dolgok maguktól nekem kedveztek volna, amitől nagyon feldobott és boldog voltam. Szárnyaltam. A tudatom sokszor alig hitte el, hogy mi történt.
Azonban én még mindig nem felejtettem el azt, amit Taemin tanácsolt. Hogy akármennyire is tart ez a dolog, tisztázni kell, hogy mi van kettőnk közt, ami történt, miért történt. Egy idő után már sem én, és szerencsés esetben ő sem lesz megelégedve egyszerűen ezzel az állapottal.
Valamiért azt éreztem, hogy ez a lépés tőlem fog megtörténni elsőként… hogy rajtam a sor. De sajnos nem volt olyan helyzetünk jó ideig, amikor beszélgethettünk volna ilyen dolgokról, kockázat nélkül.

Végül úgy alakult, hogy nem is beszélgettünk… mégis letisztázódott minden.

Épp egyik nagy seouli koncertünket adtuk. Új stílusunk volt, az én hajamat teljesen kiszőkítették, tejföl szőke színűre. Jonghyun már akkor nagyon dicsérte, mikor kijöttem a fodrásztól. Ennek természetesen nagyon nagyon örültem, és hatalmas önbizalommal telített el, amit a színpadon sem féltem kinyilvánítani sem a közönségnek, sem pedig a többieknek.
Jonghyun ezen a koncerten meglepően merész lépéseket tett fanservice ügyben, amivel teljesen zavarba hozott engem, és ahogy láttam, mindenkit. Általában minden koncerten kicsit kibújik a saját bőréből, és átadja magát az érzéseinek, de most a szokásosnál is jobban fel volt éppen pörögve.
A sherlock előadásának elején egymással szemben állunk, ekkor általában lehajtjuk a fejünket. De ő most egyenesen a szemembe nézett, és szinte úgy éreztem, mindjárt… felfal engem.
Rettenetesen zavarba jöttem. Ez most teljesen más volt, mint bármikor. Eddig csak szolidan láttam rajta, hogy attraktívnak talál, valami volt, de ez most kifejezetten nyilvánvaló, szexuális vonzalom volt. Ezzel sikerült jól felborzolnia a kedélyeimet, mart annyira zavarban voltam, hogy elfelejtettem az előadásra figyelni. Késtem az indításnál, és közben sem az agyam irányította a testemet, hanem az automatizált mozdulatok. Még szerencse volt, hogy félig playbackről énekeltünk, mert egyáltalán nem tudtam koncentrálni. Jonghyunt figyeltem, akin láttam, hogy mikor épp nincs komolyabb dolga a számban, rám-rám sandít.
Az egyik momentumnál hirtelen annyira közel hajolt hozzám, hogy észre sem vettem, csak az utolsó pillanatban, mikor oda fordítottam a fejemet. Mikor megláttam a féloldalas mosolyát, és azt a felfalós nézést, nyeltem egy nagyot, és kissé hátrébb is húzódtam. A többiekre néztem, hogy mennyire látták az esetet, de csak Minhot láttam, hogy épp ránk néz. Nem aggódtam annyira, hiszen a színpadon minden fanservicenek minősül, így sejtésük sincs, hogy emögött lehet is valami.
A koncert elkövetkezendő részében, bármikor próbáltam átadni magam az érzésnek, és magabiztos díva lenni, ahogyan szoktam, láttam, hogy Jonghyun tekintete rám fúródik. Hülyeségnek tűnik, de én ettől az egésztől szinte megijedtem. Ezután bármi helyzet volt, ő mindig a közelembe került, és átölelt, vagy hozzám ért. Nem fogta vissza magát, én pedig csak próbáltam uralkodni az érzéseimen. Nem mertem a szemébe nézni, vagy viszonozni bármit… nem is tudom, hogy mi ütött belém. Örülnöm kellett volna neki, de valahogy mégis leblokkoltam. Nem tudtam magam elengedni.

Jonghyun szemszöge.

A koncert legvége után lebotorkáltunk az öltözőbe, és szokásos módon mindenki lehuppant oda ahová éppen esett. Én egy széken foglaltam helyet, Key pedig a velem szemben lévő kanapéra zúgott le. A haja vizes tincsekben omlott homlokára, csurom vizes pólója itt-ott rátapadt felsőtestére. Becsukta a szemét, és úgy pihegett elernyedt testtel a kanapén. Száját résnyire kinyitva szinte majdnem elaludt. Annyira édes volt…
Nem tudtam levenni a szemem róla most sem, ahogy az egész koncert alatt. Kissé mintha talán begolyóztam volna… nem tudtam mi ütött belém, de aznap este uralkodni az érzéseimen. Key annyira tetszett,valahogy annyira kívántam őt, hogy már nem számított számomra semmilyen körülmény. Még az sem érdekelt, hogy egyáltalán ő mi szól, egész egyszerűen csak kívántam minden porcikáját. Bele akartam túrni a puha, újdonsült módon tejföl szőke hajába, ami iszonyatosan jól állt neki, rámarni a puha ajkaira, egészen közelről figyelni a porcelánbaba arcát. Ő kellett nekem.
Figyeltem továbbra is. Lassan kinyitotta résnyire fáradt szemeit, melyek az öltöző éles fényeiben gyönyörűen csillogtak. És mikor lassan végignyalt a szája szélén… egyszerűen… nem bírtam tovább.
Felálltam a székből, és kézen fogtam, majd felállítottam, és kihúztam az öltözőből.
-    Jjon… Jonghyun, most meg hová…?
-    Psszt! – tettem a szám elé az ujjamat, majd mikor elértünk a folyosó végéhez, körül néztem, és egy határozott mozdulattal behúztam az apró, sötét helységbe, ami nem volt más, mint a ruharaktár.