11. fejezet

A turné maradék részét végigrohantuk, végigdolgoztunk, teljes erőbedobással. A végére már tényleg azt éreztem, nem maradt bennem lélek, és szerintem ezzel a többiek is ugyanígy voltak. Bárhol leültünk, vagy egy pillanatra is nyugalmi állapotba kerültünk, azt hittük, ott helyben elalszunk. Mikor utaztunk hazafelé, teljesen végigaludtuk az egész repülőutat, és hála az istennek, kaptunk pár napot, hogy kipihenjük a turné fáradalmait.
Erre az ellazulásra kitűnő alkalom volt az ezekbe a napokba pont beleeső céges farsangi buli, ahol ott volt az SM Entertainment apraja-nagyja. Nagy sláger volt a beöltözés, minden évben különböző tematika volt megadva. Az idén szuperhősnek kellett beöltözni. Én imádtam mindenkit lesokkolni az öltözékeimmel, ezért mindig kivételesen extrém verziót állítottam fel magamnak.
Most sem tettem másképp. A mércét felállítottam, ugyanis a macskanőt választottam – igen, nőt. Tudtam hogy mindenki le fog hidalni tőle, és alig fognak engem felismerni. Ha már lúd, legyen kövér – gondoltam. Elhatároztam, hogy egy tündöklő dívát csinálok magamból – olyat, hogy senki se fog felismerni.
Kíváncsi voltam, vajon Jonghyun minek öltözik majd be – tökéletes superman lett volna belőle, a mostani kigyúrt testével. Azonban aznap késő délután, mikor készülődtünk az estére, hirtelen máshogy alakultak a dolgok…
Épp a fürdőben piperészkedtem, mikor hallottam, hogy Jonghyun telefonál valakivel a hálóban. Résnyire nyitva maradt az ajtó, így a beszélgetés kiszűrődött. Alapjáraton nem szoktam kihallgatni mások beszélgetését, de hirtelenjében megütötte a fülemet valami, amit nem tudtam nem hallani.
-    De kincsem… nem hiszem hogy elérem az esti vonatot most már… maximum csak akkor, ha nagyon rohanok… - mondta mézes mázasan.
Ennek hallatán egy pillanatra meg is álltam a szempilla spirálozás közben. Picit közelebb hajoltam az ajtóhoz, hogy jobban halljam a beszélgetést. Rosszul éreztem magam, hogy hallgatózok, de eszeveszetten furdalt a kíváncsiság.
-    Ennyire sürgős?... Hát, jó. Megoldom valahogy. Még hívlak. Rendben, és kérlek vigyázz magadra. Már nagyon hiányzol… én is. Szia. – fejezte be a beszélgetést, majd kinyomta.
Felvontam a szemöldökömet. Szóval ezek szerint mégis csak van barátnője.
Nem kell a szerelem, mi? Teljesen felesleges, mi? Áh… nem bírta ki.
Én is teljesen feleslegesen ugrándozom. Hiú ábrándok tömkelege folyt bennem mostanában… le kéne szállnom a földre, és nem hallgatni Taemin naiv bíztatásaira.
Sóhajtottam egyet, megcsóváltam a fejemet, és tovább pingáltam a szememet.
Miután a sminkem tökéletes volt, kimentem a fürdőből. Mikor megláttam Taemin jelmezét, kitört belőlem a hahotázás.
Miután a többiek hallották a nevetésem, ők is kijöttek megnézni, és szintén rázendítettek. Taemin csak állt ott, széttárt karokkal vigyorogva, de értetlenül.
-    Most meg mi az? Nem jó? Ez volt a legjobb amit találtam!
Alig bírtam megszólalni, annyira nevettem. A sminkem már teljesen el is folyt, amit most csináltam meg.
-    Ah… Taemin-ah… te… te vagy a… a legbotsáskább szupermen akit valaha láttam!! – Mondtam harsogva és továbbra fogtam a hasamat. – Jaaj Istenem, most csinálhatom meg újra a sminkem miattad!
-    Tényleg, te mi leszel Key-goon? Megint valami nagyot alakítasz? – kérdezte Jonghyun a szeme szélét törölgetve a könnyektől.
-    Hmm… majd meglátod este. – mondtam flegmán viccelődve, majd elindultam a fürdő felé.
-    De… srácok, én már akartam szólni… - kezdett bele az általam már várt mondanivalójába, én erre megfordultam. – A nagymamám rosszul lett otthon. Most értesítettek telefonon, ki kellene használom ezt a pár napot, ha már szabadság, és lehet hogy hazamennék inkább. Eléggé komolyan beteg, és szeretnék minél többet vele tölteni.
Enyhén felhúztam a szemöldökömet. C-c, Jonghyun, nem szép dolog ilyet kitalálni, csak hogy a barátnőddel találkozhass… a  nagymamádat ürügyként felhasználni, igazán nem szép.
-    Hát… kár hogy nem jössz, de a család az első, én teljesen megértem. Menj csak.  – bólintott felé Onew, Jonghyun pedig elmosolyodott.
-    Köszönöm. Én is nagyon sajnálom, és nektek pedig jó szórakozást. Sok fotót csináljatok!! – Mondta lelkesen, majd az órájára nézett. – Anyám, nem érem el a vonatot!!
Hirtelen elkezdett szedelőzködni, majd szinte kirohant az ajtón.
Én csak megvontam magamban a vállamat, és tovább pingáltam magamat. Hadd legyen el az újdonsült barátnőjével, aki ugyanúgy össze fogja törni a szívét, mint az összes többi. Ha ez neki jó, és nem volt elég tanulópénze már… magára vessen. De én, szeretném végre jól érezni magamat a bőrömben, legalább ezen az egy estén – úgyhogy mindent bele fogok adni!
Lassan felkerült rám a latexes bőr nadrág, egy nagy, platformos, szegecses sarkú cipő, egy bőr mellény, macskakarmokkal felszerelt bőrkesztyű, és ami a legfontosabb volt, a rejtélyes macska álarc, cicafülekkel.
Amikor belenéztem a tükörbe, hangosan felsikkantottam. Még én is meglepődtem a látványtól. Onew pedig, aki a captain america jelmezében jött ki épp a konyhából egy pohár teával a kezében amit iszogatott, kiköpte, amint meglátott.
-    Te jó szagú…
-    Ez… most … komoly? – kérdezte letaglózva batman Minho, miközben a tátott szájú, lefagyott botsáska superman mellett állt az ajtóban.
-    Haha… asszem durván fogok kinézni!! – mondtam lelkesen.
-    Ez több mint durva. – folytatta Onew.
-    Ez… jézusom Key, teljesen olyan vagy mint egy nő! Mi ütött beléd?? – kérdezte kissé felháborodva Minho.
-    Botrányosat akartam, hát ez az lett.
Ezután csak pislogott rám egy sort, majd halkan megjegyezte:
- Csak senkinek ne mondd el, hogy SHINee tag vagy. Könyörgöm. Köszi. – ezzel be is vonult a nappaliba, én pedig mit sem törődve a véleményével billegtem a tükör előtt.
Kisvártatva Taemin is megszólalt.
- Ööh… nekem… tetszik, hyung..! – mondta meglehetősen őszintétlen hangnemben.
Macskanő, batman, superman és captain america lassan elindultak az éjszakában az SM Entertainment zártkörű rendezvényeket tartó épülete felé.
Mit ne mondjak, senki az ég világon nem ismert fel, egész egyszerűen csak megjegyezték hogy durván szadista módon nézek ki. Kérdezgették hogy ki vagyok, de én azért sem mondtam el senkinek. Hadd furdalja őket a kíváncsiság! Szerencsére a zene is olyan hangos volt, hogy nem lehetett hallani a hangom, így arról sem ismerhettek fel.
Körbenéztem a teremben. Volt itt minden: sailor moontól elkezdve a shongokuig az összes híres anime karakter megjelent, de nem maradhatott ki természetesen farkasember, vasember, ciklon, és társai sem. Volt olyan lány, aki szintén macskanőnek öltözött – de én akkor is szexibb voltam náluk.
Nem fogtam vissza magamat a mai estén. Ettől függetlenül azért próbáltam ügyelni Taeminre, hogy ne csináljon hülyeséget, de tudtam hogy azért Minho is odafigyel rá. Onew sajnos nagyon hamar berúgott általában, ezért rá ebből a szempontból buliban nem számíthattam. Máris fűzött egy csajt, egy üveg viszki társaságában.
Minho is jól elvolt a lányokkal, így én magamnak kellett hogy társaságot keressek. Először is odamentem a pulthoz tölteni valami jó kis erős italt, majd éreztem, hogy valaki hátulról megkopogtatja a vállamat.
- Leetuk-hyung! – vigyorodtam el. – Te… Joker? Ő szuperhős egyáltalán?
- Mindegy az, a lényeg hogy egyszerű volt megcsinálni! Egy öltöny, összemázgáltam a képem, és annyi, haha… - nevetgélt egy sort, látszott rajta hogy ő nem most kezdte az ivászatot.
- Akkor Minhoval ne fuss össze, mert ő batman. A végén még letarol. – kuncogtam, miközben lehúztam a fél poharat. – De te tudod, hogy ki vagyok?
- Hm… hadd találjam csak ki, SHINee, Key?
- A francba, honnét tudtad?!
- Haha, túl jól ismerem a SHINeet, hogy ne találjam ki! Mindenesetre igazán merészre sikeredett a szerkód. Ha nő lennél, talán még…
- Ne folytasd! – állítottam meg. – Maradjunk csak annyiban, hogy merész. – Mosolyogtam rá, majd lehúztam a maradék vodkát.
Ezután jól elbeszélgettünk Leetukkal, emellett az egy üveg vodka mellett, ami szépen lassan el is fogyott. Ennek következtében eléggé kezdtem megérezni, sőt mi több, kezdett gátlástalanságom a határokig tágulni. Nem szerettem, amikor ilyen hirtelen berúgtam… eddig sosem vezetett jóra.
Hirtelen vágyat éreztem arra hogy elkezdjek táncolni. Magammal húztam Leetukot a táncparkettre, és tombolni kezdtem. Nagyon jól esett ez a szinte önkívüli állapot, amibe kerültem akkor.  Semmi más nem létezett, csak a dübörgés a gyomromban, elmosódott harmóniák, sötét fény, villogások, néha fel-fel villanó ismerős arcok, és tagjaim ritmusra való mozgása.
Aztán hirtelen éreztem, hogy valaki hozzám dörgölőzik hátulról, megfogja a csípőmet, és a nyakamba hajol.
Egy pillanatra kirázott a hideg az érzéstől, és azon nyomban megfordultam. Ekkorra már a táncpartnerem – aki alig tudott megállni a lábán – is realizálta, hogy én bizony nem egy kebelcsoda cicamica vagyok, feltette a kezét a levegőbe, és tovább állt.
- Azért… vigyázz ezzel a jelmezzel, Key-goon, a végén még megfektetnek benne! Cicapornó lesz itt! – röhögött a képembe Leetuk. Na jól van ez is már teljesen kész van… - gondoltam magamban, és lassan tovább álltam. Már nem láttam rendesen, de Taemin az eszemben volt. Már jó régóta nem láttam, és kezdtem miatta aggódni.
Végig néztem az összes szobát, termet, vécét, de egyszerűen nem találtam. Kezdtem kissé megijedni, úgyhogy jött a következő lépés, megkérdezni az embereket, nem-e látták?
- Bocsi… - szólítottam meg egy Hulkot a háta mögül, aki felém fordulva máris kacérkodó arckifejezést váltott. Tényleg lehet hogy erős lett kicsit ez a ruha… - gondoltam. – Nem láttál véletlenül egy cingár supermant?
- Cingár mit? Mit keresel cicus? Hm… szereted a tejecskét? – vonogatta fel a szemöldökét, én pedig az égbe meresztettem a tekintetem és azonnal tovább álltam. Reménytelen esetek voltak már itt…
Onew a kanapén aludt az üres whiskys üveg társaságában, úgyhogy ő még inkább haszontalannak bizonyult ez ügyben. És bár Minho folyton került engem, én akkor is elkaptam.
-    Minho-ssi, nem láttad Taemint véletlenül?
-    Hm… nem tudom… asszem egy csajjal láttam utoljára táncikálni meg lófrálni… téged amúgy hányan próbáltak eddig megfektetni? – kérdezte a pia következtében meglehetősen artikulálatlan szavakkal, én pedig csak egy hamis mosoly kíséretében távoztam a társaságától.
Ez az információ legalább már valamiféle támpontot adott, de én attól még aggódtam a makanae miatt. Ha bezavarok, ha nem, én most megkeresem, nem hiányzik hogy detoxba végezze, mert meg akarta mutatni egy csajnak, hogy ő igenis bírja a piát.
Tovább kérdezősködtem, következő utam egy kigyúrt pókemberhez vezetett. Tényleg hasonlított rá, döbbenet!
-    Bocsi… - kopogtattam meg a vállát az egyedül álldogáló piros mutánsnak. – Nem láttál véletlenül egy hiper vékony supermant valahol lófrálni? Már sehol sem találom, de tényleg…
A pókember végig nézett rajtam – legalábbis a feje mozgása erre utalt, mivel az arcából semmit sem láttam – és biccentett egyet a fejével az egyik ajtó felé.
-    Asszem abba a szobába láttam bemenni egy másik macskanővel… - mondta a fülembe hangosan.
Egy kő esett le a szívemről. Ezaz… még épségben van, és itt van. Lehet, végre sikerült valami kis kalandba keverednie… hagyom. Hadd csinálja, nagy fiú már ő is.
– Úgy látszik népszerű ma ez a jelmez. – mondta ismét a fülembe a pókember.
Én csak bólogattam.
-    Igen. De azért, mégis csak az enyém az igazi, nem igaz? - kérdeztem viccelődve.
-    Határozottan. – bólogatott ő is.
Erre én elmosolyodtam. Végre valaki akinek talán tényleg tetszik…
Éreztem, hogy kicsit kezd belőlem kiszállni a pia, kedvem támadt inni még egy kicsit.
-    Nem iszunk valamit? – kérdeztem a pókembert. Ő csak bólogatott, majd elindultunk a piás pult felé, ahol már szinte halomra hevertek a piás üvegek és poharak.
Találtunk egy majdnem teli üveg tequilát, amit hamar be is nyomtunk a pókicával. Nekem arra a csaknem fél üveg vodkára pont ez nem hiányzott volna… ismét táncolni támadt kedvem.
Felálltam, és behúztam a táncparkettre a maszkost. Ő nem ellenkezett, kicsit meg-meg tántorodott a piától, de koránt sem volt olyan mint az előbb Leetuk. Sokkal normálisabbnak tűnt.
Most még jobban összefolyt minden, mint az előző táncoláskor. Már szinte csak foltokat láttam, és magától mozgott a testem a zenére. Most már minden egyes gátlásom elszárnyalt, eltűnt, és csak a pillanatnyi élvezett létezett a számomra. Bármire képes lettem volna. Ha épp ahhoz lett volna kedvem, hogy kiugorjak az ablakon, vagy széttörjek valamit, akkor megtettem volna. Ilyen voltam én, full részegen.
Egy jó kis szexi hangulatú szám jött épp a lejátszóban, nem kellett több, máris magával ragadott a szám hangulata. Minden szexiségemet elővettem, és vonaglani kezdtem. Azonban valahogy olyan furán éreztem magam egymagamban, úgyhogy minden hezitálás nélkül belekapaszkodtam a mellettem táncikáló pókember nyakába és neki lejtettem buja táncot. Nem is jutott eszembe, hogy ő esetleg ezt nem akarja, vagy valami problémája lehet vele, de ami azt illeti, nem ellenkezett – sőt. Készségesen a csípőmre tette a kezét, és követte minden mozdulatomat. Eszembe sem jutott hogy ezt bárki látja, és esetleg rájön hogy én a férfiakhoz vonzódom, vagy ez a pókember lehet hogy azt hiszi, hogy én nő vagyok, és csak azért hagyja magát. Egyik sem jutott az eszembe.
Én kacéran néztem csak rá, viszont kezdett zavarni, hogy én az ő arckifejezését sosem látom. Megpróbáltam lehúzni róla a maszkot, szépen lassan, azonban azonnal odakapott hozzá. Én lebiggyesztettem az ajkam.
-    Naa.. miééért neem? – kérdezte affektálva.
-    Azért… mert… megfogadtam, hogy ma este nem veszem le magamról!
-    Naaa… - hízelegtem neki, mint egy igazi cica, de ő továbbra is csak csóválta a fejét.
Erre én csak megvontam a vállamat.
Aztán eszembe jutott, hogy már milyen régóta nem is gondoltam egyáltalán Jonghyunra. Egy igazi csodának hatott ez a dolog – lehet hogy a pia, esetleg… lehet hogy a pókember műve?
Ennek gondolatán valamiért boldog voltam. Azt hittem hogy kezdtem elfelejteni Jjongot, hogy esetleg ez az egész dolog, hogy újra fut a csaj után, kiábrándított kissé belőle.
Lehet hogy megoldódik végre mindaz, ami négy éve gyötör?
Ez az egész dolog felspanolt, ráadásul ismét egy jó számot adtak le. Közelebb léptem a pókemberhez, és a nyaka köré kulcsoltam a kezeimet. Azt gondoltam, hogy csak leállít, ha már nem akarja…
Nem állított le.
Jézusom, én beindultam… teljesen beindultam.
Éreztem, hogy a kezei lassacskán hátrébb csúsznak a csípőmről egészen a derekamra, majd lefelé, hogy a két tenyere pont a fenekemen nyugodjon.
Most a szemébe próbáltam nézni, és lassan az ajkamba haraptam. Ő még közelebb húzott magához, és éreztem azon a jó kis nyúlós pókember ruhán keresztül, hogy odalent ő sem teljesen százas már. Nekem szerencsére lenyomta a feszülős latex bőr, meglehetősen kényelmetlen pozícióban, de ilyen helyzetben ez már nem is zavart. Élveztem a pillanatot.
Éreztem hogy kissé rámarkol a fenekemre, és ez, mintha benyomtak volna egy bekapcsoló gombot, szinte automatikusan hozta ki belőlem azt a mozdulatot, hogy a hozzánk közel eső falhoz toljam a pókfajzatot, és a maszkját lassan, csak a szájáig feltolva megcsókoljam őt.
Életem első, és legeslegédesebb csókjában volt akkor, és ott részem.
Először csak finoman, hosszasan csókoltuk meg egymást, majd éreztem, hogy ő enyhén harapdálni kezdi az alsó ajkamat. Ez ismételten megindított bennem valamit, mert megint megcsókoltam, de most sokkal szenvedélyesebben és mélyebben. Eközben ő már a hajamba túrt, én pedig – ugyanolyan joggal – szintén rátapasztottam  a mancsaimat az ő hátsójára. Aztán mikor már azt hittem, ennél jobb érzés nem létezik, éreztem, hogy a nyelve lassan, az ajkaim közé csusszan, és gyengéd, körkörös táncot jár a sajátom körül. Annyira jól esett, hogy hangosan belenyögtem a csókba – szerencsére a hangos zenétől ez egyáltalán nem hallatszott. Levegőért kapkodva váltunk el egymástól, aztán ő a nyakamra is hintett egy csókot. Ezután lassacskán visszahúzta a szájára a maszkot, majd a kezeit is lassan lecsúsztatta a testemről.
-    Ne haragudj… de most mennem kell, cicus. – mormolta a fülembe, majd eltűnt a sötét tömegben.
Én csak álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Miért, miért, miért megy el???
Nem akartam hogy elmenjen. Tudni akartam, hogy ki ő, és azt akartam, hogy maradjunk kapcsolatban! Akkor miért ment el?
Pf.. lehet hogy rájött, hogy férfi vagyok.
De hát, eddig is észrevehette volna… miért vagy ilyen szerencsétlen Kim Kibum???
Ahogy az előbb az élvezetbe, úgy most a letargiába ugyanolyan nagy elánnal tudtam beleélni magamat. Lecsücsültem egy sarokba, és a maradék piákat mind-mind sorra elkezdtem meginni.

A következő képem már csak az, hogy ébredezem a lakásunkon, a nappaliban.
A fejem iszonyatos módon fájt, annyira szédültem, hogy tíz percbe telt felkelnem a kanapéról. Az a csodálatos latexes bőrös szar ruha ami egész este rajtam rohadt, most is rajtam volt, még a maszk is. Azonnal letéptem a fejemről, mert már elegem volt belőle, és a cipőt is leszedtem.
Kimentem a konyhába egy pohár vízért, majd megpróbáltam besettenkedni a hálóba, megnézni a többieket – legalábbis reménykedtem benne hogy mind a hárman ott vannak, épségben. Legalább egyikőjüknek itt kell lennie, különben ki hozott volna haza?
Mikor halkan benyitottam, végigpásztáztam a szememet az ágyakon. Minho, Taemin, Onew, Jonghyun…
Jonghyun??!!!
Mikor realizáltam azt amit láttam, elfehéredtem, és a falnak kellett dőlnöm hogy ne ájuljak el.

Jonghyun pókember ruhában volt.

[Gyerekek... ha tudnátok meddig írtam ezt a fejezetet... keményen megdolgoztam érte, és jó is lett, úgyhogy ide azokkal a jó bőséges véleményekkel, mert megérdemlem!! xD Holnap reggel kelek, és fél 4 van!! De csak nektek csináltam, és már nagyon várom, mit szóltok hozzá. <3 ˘w˘ köszönöm az olvasást! ]