12. fejezet

Berohantam a fürdőbe, és csak mereven néztem a tükörbe. Az egész sminkem szét volt kenődve az arcomon, rettenetes módon festettem. De egyszerűen nem érdekelt semmi. Mintha kiakadt volna az agyam, csak lefagyva bámultam az ocsmány tükörképemet.
Próbáltam összerakni a fejemet, hogy most tulajdonképpen mi is történt. Próbáltam előásni a tegnap esti emlékeket, a pókemberrel. Aki… Jonghyun volt, ugye, ezek szerint.
Tehát.
Vele táncoltam. Hozzá simultam. Neki vonaglottam.
Őt nyomtam neki a falnak. Őt csókoltam meg.
Ő smárolt le.
Ő hozott lázba.
 Őt hoztam Én lázba.
Jonghyunt.
JONGHYUNT.
…Nem, nem. Ez egyszerűen nem történt meg, igaz? Csak most álmodom, és mindjárt felébredek!
„Te jó Isten…  Te jó Isten, édes Istenem, ez nem lehet, nem nem nem…” – suttogtam magamban hangtalanul, és a fejemet fogva fel-alá járkáltam a fürdőben. Megengedtem a jéghideg csapvizet, és megdörzsöltem az arcomat. A gyomrom görcsölni kezdett az egésznek a gondolatától, és olyannyira felkavart az egész, hogy rám jött a kő kemény hányinger. Próbáltam visszatartani, de sajnos nem ment… hangosan tálaltam ki a tegnapi pia repertoárt a vécénkbe.
A rohadt életbe… a rohadt életbe…
A vécé felett görnyedve hallottam, hogy nyikorog a fürdőszoba ajtaja, és lassan megfordultam.
-    Kibum-ssi? Minden re-…? – kérdezte Jonghyun az ajtóban állva rekedtes hangon, de nem tudta befejezni a mondatát. Valószínűleg ő is rájött a kosztümöm láttán arra a dologra, amitől én épp gyomorideget kaptam és taccsoltam.
Ő csak meresztette rám a nagy szemeit, és nyelt egy nagyot. Én csak néztem rá fájdalmasan, és ismét rám jött az öklendezhetnék, úgyhogy gyorsan visszakaptam a fejem a vécéhez, és ismét hánytam, de már szinte semmi nem jött ki a számon. Jonghyun gyorsan odajött hozzám és a hátamra rakta a kezét.
-    Jól vagy? Hozzak valamit? Vizet?
-    Kö..köszi, de nem… nemkére- - ismét öklendezni kezdtem, erre Jonghyun leguggolt hozzám, és finoman simogatta a hátamat.
-    Ah… sokmindent összeittál tegnap, mi?
Már nem akartam megszólalni, úgyhogy csak bólogattam, és sóhajtottam egyet. Mindent elcseszettnek éreztem, minden kavargott a fejemben, nem tudtam mit kezdjek most, mi legyen, ki látta egyáltalán az egészet, mit gondol most Jonghyun, biztos hogy tudja-e hogy én voltam az, vagy nem, vagy mi van…
Éreztem hogy a meleg könnyek lassan végigfolynak az orromon, belecsöppenve a vécébe.
-    Na. Most meg miért sírsz? – kérdezte kedvesen. Én viszont nem válaszoltam a kérdésére.
-    Te… emlékszel mindenre az estéből? – kérdeztem szipogva.
Jonghyun a földre sütötte a szemeit, és csak lassan bólogatott.
-    Nagyjából.
-    Akkor arra is, hogy..
-    Arra is.
Istenem… Úr Isten…
Még jobban eleredtek az idegtől a könnyeim. Hátradőltem a falnak és az arcomat a kezembe temettem. Hangosan kapkodtam a levegőt, és éreztem hogy Jonghyun csak bámul, és a vállamra rakja a kezét.
-    Na, nyugodj meg… semmi baj. Nem történt semmi baj, csak egy kis félreértés.
-    Ez hogy a fészkes fenébe történhetett meg?? Hogyan??! – vettem el a kezeimet.
-    Én... én nem nem tudom, én csak... már nagyon be voltam rúgva, és… én… ah csak… az az igazság, annyira nőiesre sikerült a jelmezed, hogy azt hittem, hogy nő vagy, Kibum!! Nem ismertelek fel! Csak… ah, te jó Isten… - pirult el Jonghyun, és már elkapta a tekintetét. Nagyon zavarba jött. – Minden esetre meg kell hogy hagyjam, hogy nem én voltam az, aki kezdeményezett. Arra azért még emlékszek.
Most már én is elpirultam.
-    Egyáltalán… rájöttél valamikor az est folyamán, hogy én voltam az? – kérdeztem félénken.
-    Amikor… amikor a nyakadhoz hajoltam… megéreztem az illatodat. Onnan rájöttem, hogy te vagy az.
Jaj Istenem… mennyire éreztem már akkor hogy valami gubanc van…
Felálltam a földről. Lehúztam a vécét, és el akartam slisszolni onnan. Nem akartam tovább erről beszélni. Nem akartam ezt tovább idézni, tovább beszélni arról hogy igen, meleg vagyok, igen, beindultam rád, nem akartam bevallani semmit. El akartam az egészet felejteni.
Nem fogok bevallani semmit. Hagyjon békén mindenki.
-    Ez nem történt meg és kész. – dobtam oda neki röviden, és elkezdtem kiviharzani.
-    Nem! – fogta meg a karomat Jonghyun. Én kezdtem bepipulni. – Key-goon, te is tudod hogy nem hagyhatjuk ezt az egészet annyiban!
-    Igen, meleg vagyok, erre gondolom rájöttél! Mit akarsz még hallani?
-    Azt, hogy miért pont én voltam az közül a száz ember közül, akire épp ráindultál!
Nem akartam válaszolni, így gyorsan témát váltottam.
-    Egyáltalán mit kerestél te abban a buliban? Megint kidobott a barátnőd, vagy mi?
-    Te.. te meg miről beszélsz? – nézett rám felvont szemöldökkel Jonghyun.  – Milyen barátnőm?
-    Tudom hogy nem a családod hívott, hanem ő. Tisztán hallottam a telefonbeszélgetést. Kihallatszott. „Kincsem.. hiányzol… szeretlek…” kinek mondasz te ilyeneket? … De mindegy is, akkor is szemét dolog a mamádról ilyeneket hazudni, csak hogy tudd.
Jonghyun is felállt, és egy pillanatra nem kapott szikrát, majd hirtelen nevetni kezdett.
-    Key-goon, a nővérem hívott! Tudod mennyire szeretjük egymást, kivételes a kapcsolatunk, én mindig így szoktam őt hívni! És igen, nagyon hiányzik már, és igen, szeretem is, mert a nővérem! A mama tényleg rosszul volt, de lekéstem a vonatot amivel haza juthattam volna, így arra gondoltam, visszajövök, és ha már itt kell hogy maradjak, akkor eljövök a buliba. Különben is, kaptam smst a nővéremtől, hogy felfújták a bajt, és a mamával nincs is akkora gond, ne aggódjak. Ezért hála az égnek el tudtam engedni magam.
Na most éreztem magam totál hülyének.
Kibum… te idióta, hülye… hülye…
Az egész arcom lángolt. Gyorsan kimentem a fürdőből, egyenesen a konyhába.

Jonghyun szemszöge.

Kibum kiviharzott a fürdőszobából.
Jonghyun, hogy az isten nyilába lehettél ekkora barom?
Key-jel? Key-jel smároltam az este??? Őt fogdostam össze vissza?? Hogyan? Hogy a francba nem vettem észre, hogy férfi??? Ennyire nem lehettem bebaszva!
Fogtam a fejemet, és fel-alá járkáltam. Nem akartam kimenni, mert csak felébresztettük volna a többieket a civakodásunkkal, így gondoltam egyet, és le akartam fürdeni.
Beálltam a zuhany alá, és hagytam, hogy minden piszkot ami az éjjel rám került, lemossa a víz. Bárcsak a piszkos emlékeket is elmosná…
Hirtelen egyre tisztábban kezdtek előjönni az emlékképek.
Nem, nem gondolok rá vissza!
Ahogyan az az ennivaló macskanő előttem vonaglott…
Nem! Menj innen!
Ahogy hozzám simult…
Ahogyan átkarolta a nyakamat… A csípőjének szexi mozgása a kezeim alatt…
De hisz az... az Key csípője volt!!!
A latex nadrágban, az a puha, picike, formás fenék amiről legszívesebben soha nem vettem volna le a kezemet…
Kibum hátsóján gondolkozok!!!
Anyám, de jól csókolt… és még le is smároltam.
KIBUMMAL SMÁROLTAM.
Ő. EGY. FÉRFI!!!
ÉN PEDIG NEM VAGYOK MELEG!
Milyen jól esett, ahogyan az ajkai közre veszik a nyelvemet… Legszívesebben az ölembe kaptam volna, és szobára vittem volna. Ennivaló kiscica volt.
Bassza meg… bassza meg… bassza meg, hogy még így is jó élménynek tűnik! De.. ez képtelenség!
Kicsaptam a zuhanykabin ajtaját, és a kétségbeesetten a tükörbe néztem.
De én nem vagyok meleg…!!!