13. fejezet

Lehuppantam az egyik székre a konyhában, és az asztalra könyökölve fogtam a fejemet.
Ismét visszagondoltam az esti pillanatokra. Alapvetően egy marha jó élményre emlékeztem vissza, amiben talán még sosem volt eddig részem, és azonnal bizsergő érzést éreztem, amint megjelentek az érzések emlékei az agyamban. Annyira szívesen átéltem volna még ezt annyiszor, ahányszor csak tudom… a testem ezt súgta.
Az a csók, anyám… ahogy forgatta a nyelvét a számban…
Kissé az ajkamba haraptam, a gondolatra.
Még mindig nem fogtam fel rendesen, hogy ő tényleg, komolyan Jonghyun volt.  Ahogy bele gondoltam, a gyomromban megjelent az az izgatott érzés.
Ha belegondoltam, akkor erre vágytam én testileg már régóta... és most tényleg megvalósult.
De Jjong nem is tudta hogy én vagyok. Ha tudta volna, eszébe sem jutott volna ilyet csinálni velem.
Ez máris kicsit lejjebb lohasztotta a hirtelen felindult feldobott kedvemet. Sóhajtottam egy nagyot.
Nem csak azon szorongtam, hogy most vajon mit szól Jonghyun ehhez az egészhez, mit gondol rólam, hanem ami talán még ennél is jobban aggasztott, az az volt, hogy ki lehetett az egésznek a szemtanúja.
Mert hogy most már tényleg mindenki rájött arra hogy meleg vagyok, az fix. Ha csak nem véletlenül mindenki más is azt gondolta rólam, hogy nő vagyok, és hogy én és Jonghyun, mint pókember csak egy felismerhetetlen férfi-nő páros vagyunk akiket elragadott a hév. Ebben reménykedtem, de ha arra gondolok, hogy Leetuk is milyen hamar rájött hogy én ki vagyok… ha ő szemtanúja volt az esetnek, tuti hogy elhinti mindenki között.
Mi lesz így? Egyáltalán a srácok közül volt olyan, aki látta?? Jézusom…
Megint gyomoridegem volt, de szerencsére nem lett belőle hányinger. A szívem majd kiugrott a helyéről, mikor captain america Onew-t láttam lassított felvételben kificegni a szobából, a szemei helyén csak két csík volt, úgy pislogott felém a fejét vakarászva.
-    Hello. – mondta felismerhetetlenül rekedtes hangon, majd odacsoszogott a hűtőhöz. Én csak vérbe fagyva követtem a tekintetemmel, és azon járt az agyam, hogy vajon ő látott-e valamit.
Bár arra emlékeztem, hogy Onew nagyon hamar kiütötte magát.
-    Másnap, mi? – kérdeztem.
-    Az.
-    Te emlékszel valamire egyáltalán az estéből? Nagyon hamar kidőltél, attól a whiskytől.
-    Ne kérdezz most ilyeneket tőlem Key-goon. – mondta nyökögve egy pohár tej öntése közben, és becsukta a hűtő ajtaját. Leült az asztalhoz a tejjel, de nem is kezdte el meginni, hanem csak lassan lerakta a poharat, ő pedig ráborult az asztalra, és úgy aludt tovább.
Na jó. Asszem ő nem látott semmit tegnap. Ez már legalább egy.
Következőleg Taemin jött ki. A pánikolt hangulatom ellenére sem tudtam megállni hogy ne röhögjem el magam rajta, főleg, hogy a palástja is félre volt csúszva a nyakán, a vállán lógott lefelé, a zselézett haja pedig össze-vissza állt.
-    Ah, jó reggelt, Hyung…
-    Na, hogy tetszett a tegnap este? – kérdeztem kajánul. Kíváncsi voltam mire jutott azzal a lánnyal.
Egyébként, Taemintől féltem a legkevésbé. Ő már tudta hogy mi a helyzet velem, ráadásul nem lenne kiakadva sem. Bár szerintem nem láthatta az esetet, hisz mikor odamentem a pókemberhez… Jonghyunhoz megkérdezni, hogy nem látta-e Taemint, ő közölte velem hogy már szobán van.
-    Hát.. – vigyorodott el az asztalra nézve, kissé pirulva. - … sikerült megfűznöm egy csinos cicalányt. – Aztán hirtelen rám nézett. – Remélem nem te voltál az!
Felnevettem.
-    Nem, arra emlékeznék, ha egy ilyen cingár supermannel flörtöltem volna. – Cukkoltam megint.
-    Hmm… és mással? – nézett rám sejtelmes vigyorral.
-    Énn őő… nem, senkivel. – Lerítt rólam hogy nem mondok igazat.
-    Ne etess. – mondta Taemin, én viszont gyorsan kimeresztettem felé a szemeimet, és az ujjamat a szám elé raktam. Onew felé biccentettem a fejemet, Taemin pedig hála Istennek fogta az adást, és csak bólintott egyet, hogy érti a célzást. „Majd később.” tátogta.
Nem is tudom hogy elmondjam-e neki… azért mégis csak jó lenne valakivel megbeszélni… de megint tőle kérjek tanácsot? Megint őt traktáljam ezzel? Ah…
Már csak egyvalaki maradt, aki esetleg láthatta, és az Minho volt. Nos, tőle féltem a leginkább, hogy meglátta, hiszen ő a nagy homofób,  ráadásul a leggyanakvóbb is afelől, hogy én meleg vagyok.
De csak nem lehet annyira szemét a sors, hogy pont ő lássa meg?
Lassacskán ő is megjelent a konyhában, és megállt az ajtóban. Csak méregetett bennünket, iszonyatosan álmos, másnapos fejjel. Nem tudtam levenni semmit a gondolataiból…
Aztán hirtelen Jonghyun rontott ki a fürdőből, frissen fürödve. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, de én rögtön elkaptam róla, ahogy ő is, inkább Onew-ra nézett, aki még mindig ott aludt békésen a teli pohár teje mellett.
-    Hát… itt aztán van állapot. – konstatálta.
-    Hát van. – szólalt meg végre Minho. – De még mindig jobb mint tegnap. Én rángattam haza mindenkit. Egyikőtök részegebb volt mint a másik. Onew és Key… K.O.
-    Ő még mindig K.O… - mondta Taemin röhögcsélve Onewn.
-     De össze kell szednünk magunkat holnapig, mert már fellépésünk lesz egy műsorban. – mondta Minho.
Csak figyeltem Minhot, de nem tűnt fel rajta semmi furcsaság. Nem tudtam kivenni, hogy most akkor látott-e valamit, vagy sem, de amilyen forrófejű, biztosan már számon kérte volna az egészet rajtunk… de most Jonghyunnal is eléggé normálisan beszélt. Talán kezdtem megnyugodni, hogy nem látta senki, és ez a mi kis titkunk marad Jonghyunnal, amit remélhetőleg tényleg senki sem tud majd meg.

Ha tudtam volna, hogy ez az egész még koránt sem ért véget, nem lettem volna olyan nyugodt.