18. fejezet

Elsőként bementünk egy jó drága öltönyboltba, Jonghyun álla leszakadt az áraktól.
-    Mi a jó ég kerül egy sima ingben 200.000 wonba??? És ez még nem is a legdrágább!! – hüledezett az ingek előtt.
-    A minőséget meg kell fizetni, Hyung… és ehhez még nincs is nyakkendő.
-    Anyám… na jó nézzünk körül, hátha találunk valami normál árat.
Nagy nehezen találtam neki egy olyat, ami tetszett is neki, és az ára is megfelelt. Bár Jonghyun mindent túl drágának tartott, még úgy is, hogy azért az idol fizetésünk immár egészen jó kis summa volt, és megengedhettünk magunknak szinte bármi ilyesmit.
Bevitte a nyakkendőjét és az ingjét a próbafülkébe, én pedig vártam rá.
-    Ah,  bazd meg már… - hallottam, hogy zsörtölődött halkan a fülkében. Odasandítottam, majd odamentem mellé.
-    Minden oké?
-    Áh, igen, csak… basszus, még mindig nem tanultam meg nyakkendőt kötni!
Kitört belőlem a nevetés egy rövid időre, majd megkérdeztem tőle:
-    Segítsek bekötni?
Jonghyun kikukucskált a fülkéből.
-    Hát.. ha megtennéd… - mondta kissé elvörösödve, halkan és körül nézett, hogy ki lát minket.

Jonghyun szemszöge.

Key nevetve, ragyogó arccal jött oda hozzám. Annyira jó volt látni, hogy végre ilyen felszabadult és jókedvű volt… rég láttam ilyennek már. Örültem, hogy végre mertem hozzá közeledni, és lépni.
Éreztem azt is, hogy minden érzés, ami a legutóbbi időben fel akart törni bennem, és elnyomtam, lassan most újra előjön…
-    Na várjunk csak. Most jól figyelj, legközelebb már neked kell… - mondta, miközben a nyakam köré csavart ruhadarabot igazgatta. – Először így áthajtod. – folytatta halk hangon, és láttam rajta hogy koncentrál.
Elég közel állt hozzám, és ez enyhén frusztrálni kezdett. Nyeltem egy nagyot. Már rég nem kerültünk ilyen helyzetbe… régen ez minden napos volt, de most valamiért a szívem mégis elkezdett kalapálni.
-    Aztán még egyszer áthajtod… - motyogta tovább – Aztán felhajtod… áthúzod, és kész. – Igazgatta meg a végeredményt az ajkába harapva, majd miután teljesen végzett, mosolyogva rám nézett.
Egy pár másodpercig csak néztem rá.
Hiányzott már ez a kedves Kibum. Hiányzott, mert szeretem.
És többé nem érdekel, hogy hogyan, miért és mennyire szeretem… szeretem, mert megmelengeti a szívemet, és kész. Szeretem, mert ő Key, és nincs még egy hozzá hasonló ember a földön számomra.
-    Köszönöm, Key-goon. – mosolyodtam el én is. Megfordultam, és a tükör felé fordulva pózoltam, és néztem rá. – Na, mit gondolsz?
Key egy kicsit még vizslatta a ruhát rajtam, majd egyszer csak felemelte a hüvelykujját.
-    Nagyon nagyon jól áll. – mondta majd megfordult, és elkezdte nézegetni a többi ruhát. Ám hallottam, hogy valamit még motyogott a fogai alatt. – De hát a te testeden mi nem áll jól…
Önkéntelenül is elmosolyodtam. Annyira tudtam volna cukkolni, csak nem tudtam, hogyan reagálta volna le. Gondolkoztam kicsit, hogy megszólaljak e, de mivel ma elhatároztam hogy nem fogom vissza magamat, úgy döntöttem, kimondom.
-    Jó pasi vagyok, mi, Key-goon? – kérdeztem vigyorogva, és a tükörből néztem, hogy mit szól.
Key elejtette a ruhát amit éppen nézegetett, és gyorsan fel is vette a földről, majd egy pillanatra felém fordította a fejét. Arca vörös lett, láttam, hogy rettenetesen zavarba jött. Szegény..
Elnevettem magamat.
-    Na jó, gyere vedd meg azokat és menjünk enni. – hadarta, és el is indult a pénztárhoz. Csak nevettem a bajszom alatt és vittem utána a ruháimat.
A boltból kijőve néma csend lett közöttünk, éreztem, hogy még mindig frusztrálja az előbbi mondatom. Hiába, egyszerűen valamiért nagy élvezettel töltött el Key zavarba hozása, hiszen ő mindig is olyan határozottnak állította be magát, és ilyenkor ez teljesen megtört.
-    Most miért, szerinted én nem vagyok jó pasi, Key-ssi? – mondtam halkan a füléhez közel, ő pedig csak nézett előrefelé miközben mentünk egymás mellett, mint aki nem hallja.
-    Óh! Muszáj abba a boltba is bemennem, kell vennem magamnak parfümöt. Kifogyóban van.
Akkkor is kis fogom húzni belőled a választ, Kim Kibum.

Key szemszöge.

Hosszasan cikáztunk a parfümök között, mikor találtam végre egyet, és az illatmintás papírra fújtam, majd megszaglásztam.
-    Hm… szerinted, jó? – kérdeztem Jonghyunt, majd az orra alá raktam a papírt, és ő megszagolta.
-    Hát… nem rossz… de az előzőnek szerintem sokkal jobb illata volt.
-    Melyik előzőnek? Több parfümöt használtam, mindig váltogatom.
-    Például amit a bulin hordtál…
…A bulin?
Azon a bulin?
Felemlegeti?
Kim Jonghyun,mégis mire véljem ezt az egészet?? Megkötteted velem a nyakkendődet, folyton azt kérdezed tőlem, hogy jó pasi vagy-e, és most meg felemlegeted, hogy neked AZ a parfüm tetszik, amit nemrégiben csókolgatás közben szaglásztál a nyakamban, miután smároltunk egy farsangi bulin, és ami miatt majdnem egy hónapon keresztül alig beszéltél velem!
Mit akar tőlem?
Gúnyt űz belőlem? Mert abból én nem kérek!
Határozottan visszaraktam a parfümös üveget a polcra.
-    Fejezd be. – szaladt ki a számon, miközben a parfümös polcra meresztettem a szememet.
Jonghyun csak meglepetten pislogott rám.
-    …Mit?
Ránéztem.
-    Mondd csak, mire véljem én ezt az egészet? Először elkezdesz úgy viselkedni velem, mintha körülbelül egy idegen lennék számodra a csapatban, szinte menekülsz a társaságom elől… amit megértek, mert tudom, hogy a történtek számodra kissé nehezebben feldolgozhatóak, mint nekem! Megértettem ezt is, bár nem hiszem hogy ettől még megérdemeltem volna hogy ilyen legyél velem. De elfogadtam! És most, mi van? Mintha mi sem történt volna, elhívsz magaddal shoppingolni, én hülye meg örülök neki, hátha sikerült elraknod magadban a dolgokat… de úgy látszik, hogy te csak magad akarod nyugtatni, azzal, hogy direkt piszkálódsz a történtekkel, hogy én érezzem magam hülyének és bűnösnek. De el árulok valamit: nem fogom! Nem érdekel, hogy ki mit gondol arról, hogy meleg vagyok. Az vagyok, és kész.
Ezután fogtam magam, és elindultam kifelé a boltból. Nem érdekelt a parfüm, nem érdekelt semmi… csak el akartam menni. Tudtam hogy túl szép ez az egész, hogy igaz legyen.
-    Key-goon!! Várjál, most meg hová mész?! – kiabált utánam, de egyszerűen annyira dühös voltam hogy képtelen lettem volna megállni. Nem is tudom, miért kaptam fel ilyen szinte a vizet… talán nem volt elég okom rá, de mégis, annyira féltem a csalódástól, hogy igaz az amit én képzelek, hogy szinte nem is tudtam másra gondolni. Valamiért rettenetesen beleéltem magam abba, hogy ez így van, és kész.