8. fejezet

Miután megittuk a kávénkat, ismét betértünk egy pár boltba, de ezúttal vásároltunk is. Ami azt illeti, nem fogtam vissza magam – épp nemrég kaptuk meg a jutalékunkat, és azt gondoltam, ki tudja mikor lesz erre alkalmam újra, úgyhogy alig néztem az árakat.
Jjonggal ismét betértünk a Bvlgari boltba, mert volt pár dolog, amit feltétlenül meg akartam venni, és már kinéztem magamnak.
Épp a kasszánál álltam sorban, mikor félszemmel láttam, hogy Jonghyun ismét azzal a sapkával szemezget, amit én a fejére adtam nemrég. Biztosan tetszhetett neki, mert újból felpróbálta. Azonban gyorsan vissza is rakta a helyére, és odajött hozzám.
-    Te figyi, a kávé azt hiszem áthaladt rajtam… muszáj elmennem a mosdóba, én mindjárt jövök. Addig nyugodtan állj sorban.
-    Oké – bólogattam, majd miután láttam elhaladni a tömegben, ránéztem az imént vizslatott sapkára, ami ott nyugodott szépen a próbababa fején.
Hm… biztosan tetszhet neki… mit szólna vajon, ha megvenném neki?
Egy picit hezitáltam, hiszen mégiscsak furcsa lenne ha így a semmiből vennék neki valamit, csak úgy. De aztán eszembe jutott az, hogy ezzel közelebb kerülnék a célomhoz is, és Jonghyun is biztosan örülne neki. Minden arra mutatott hogy vegyem meg neki.
A sor csak fogyott, és már majdnem én kerültem sorra, mikor gyorsan még odafutottam a sapkáért is, és odaadtam az eladónak.
-    Ezt is még pluszban, legyen szíves. És… megkérhetném, hogy valahogy becsomagolná egy másik zacskóba, a többi ruha közé elrejtve, hogy ne látsszon, mi az?
-    Természetesen. – mosolygott rám. – Csak nem a barátjának lesz meglepetés?
-    De igen, ezért fontos hogy ne lássa meg.
Az eladó rendes volt, mert ennek hallatán begyorsított, nehogy Jonghyun meglássa, és profin elrejtette a baseballsapkát. Pont kifizettem, mire Jonghyun ismét megjelent.
-    Na, végeztél?
-    Igen mehetünk tovább. – mondtam, miközben haladtunk ki a boltból. Az üres próbababa fej felé fordítottam a tekintetemet.
-    Hm… elvitték azt a jó drága sapkát? Na, sebaj, legalább nem fáj már érte a szívem. – mondta Jonghyun, én pedig csak mosolyogtam magamban.
Ekkor csörögni kezdett a telefonom. Onew volt az.
-    Halló?
-    Halló, Key-goon? Mi végeztünk ezzel a vidámpark szerűséggel, ti hogy álltok?
-    Hm… azt hiszem mi is mindent végigjártunk már.
-    Akkor nem találkozunk valahol? Már esteledik, beülhetnék valahova enni meg inni valamit. Láttam egy jó pizzériát a közelben.
-    Már megint enni? Onew-hyung neked tényleg ennyire kielégíthetetlen étvágyad van? – nevettem.
-    Menjünk enni, én már farkas éhes vagyok! – Lelkesedett fel a háttérben Jonghyun.
-    Oké, akkor hol találkozzunk? – kérdeztem a telefonba.
-    Mondjuk menjetek oda ahol elváltunk. Pár perc és ott leszünk mi is.
-    Rendben.
Nemsokára már az egész csapat ott állt teljes egészében azon a téren.
-    Nem csalódtam benned Key-ssi – mutatott nevetve Onew a nyolc darab szatyorra a kezemben.
-    Jól van, na!
-    Hyung, végre megint bungee jumpingolhattam!! – Ugrabugrált a felpörgött Taemin, teli vigyorral. – Állati volt!
Nevettem egyet.
-    Ennek igazán örülök, de közben elindulhatnánk az étterembe, nem?
Így is tettünk, és egy nagyon hangulatos kis pizzériába tértünk be. Onew szinte le se ült, de már az étlapot bújta, Minho pedig azt tervezte, hogy hány darabot egyen, mivel szokás szerint egy a fél fogára sem volt elég.
Miután megettünk mindent, kicsit ottmaradtunk még „iszogatni”. Hát, ebből végül az lett, hogy szegény Taemin nézte, ahogy iszunk mi pedig csak nyomattuk egyik sört a másik után.
-    Ez egyszerűen nem ér. – durcáskodott Taemin mellettem.
-    Lásd, kivel van dolgod… igyál – nyújtottam neki oda a sörösüvegemet. – De aztán csak 1-2 kortyot, semmi többet!
-    Ah, köszönöm Hyung! Szeretlek!! – karolt át a makanae, és jól ráhúzott a sörre. Alig figyeltem oda, de már a majdnem a felét megitta.
-    Jól van, ennyi, elég lesz!! – vettem el a kezéből. – Egyenlőre csak mértékkel, mert különben berúgsz mint az albán szamár. Én meg hót ziher hogy nem rángatlak fel a hotelba!
-    Na mi az, Key-ssi, pedig pont te voltál az aki foggal körömmel tiltakozott az ellen hogy igyon, nem? – kérdezte Jonghyun.
-    Hm… az embernek lehetnek nézetváltásai, nem igaz? – mosolyogtam rá, majd ismét ráhúztam a sörömre.
Taemin pár percen belül úgy elkezdett csacsogni, mint még soha. Nem hittem el hogy ennyi sört megérez, de lehetséges, főleg, hogy alig ivott életében alkoholt. Úgy látszik, ha ő iszik, akkor egy dumagép lesz belőle.
-    És akkor felcsatoltam azt az izét magamra, de nem féltem ám, dehogyis… csak az zavart egyedül hogy nagyon vágta a tökömet az a heveder, de végül is kibírtam…
Erre a kijelentésére elkezdtem hangosan hahotázni. Ennyi alkoholmennyiség után már bármi irtózatosan vicces tudott lenni, és mindenki rázendített. A végén már azon röhögtem, hogy a többek röhögnek, és teljesen folyt a könnyem.
-    Jahaj… lejön rólam az összes alapozóm…
-    Pff.. hogy a francba tudsz te hétköznapra is sminket hordani? Meg minek? – Kérdezte Minho kissé flegma hangnemben, mintha ez egy teljesen lenézendő, szánalmas dolog lenne. Legalábbis tudtam, hogy azért mondja így, mert ő így is látja.
Egyből lejjebb lohadt a mosoly az arcomon, és zavaromban elkezdtem babrálni a sörösüvegemmel. Jól tudtam hogy miért kérdez ilyeneket – mert sejti a másságomat. De a saját bőrömből nem tudtam kibújni, és nem is voltam hajlandó. Ha a többiek elfogadnak így, ilyen feminin beállítottságúnak, akkor neki is el kell.
-    Nem tök mindegy, ha egyszer így érzi jól magát? – bátorodott fel Minhoval szemben Taemin.
-    Hát nekem tök mindegy, csak nem értem. – mondta röviden Minho, majd megitta a söre utolsó cseppjét.
-    Tényleg, ti nem is meséltetek hogy mit csináltatok… mi mindent vettetek? – kérdezte Onew, témát váltva.
-    Ohó… mit Nem vettünk! – nézett rám nevetve Jonghyun, majd rám mutatott. – Legalábbis ő!
-    Csak hoztam a formámat. – Húztam ki magam, és én is lehúztam a maradék sört.
-    Ezt se értem… hogy lehet ennyit vásárolni? Az a nők tevékenysége, többnyire... ahogy a smink is. – kötekedett tovább Minho.
-    Minho, az istenért, fogd már be. Én is vásároltam, és ettől nőies vagyok? Nem. – mondta Jonghyun kicsit morcosabb hangulatban, mire erre Minho csak megrázta a vállát.
Már nagyon későre járt, így lassan visszaindultunk a hotelbe. Mindenkinek külön szobája volt, ami elég ritka esetnek számított. Én épp becsiccsentve pakolásztam ki a szatyromból, mikor megtaláltam a sapkát, amit Jonghyunnak vettem.
Hm… hogy adjam oda neki? És mikor?
Élőben féltem volna odaadni, mert nem tudtam volna mit mondani neki.
Ha valahogy eljuttatnám a szobájába, egy üzenettel… az úgy sokkal könnyebb lenne.
Halkan kimentem az ajtón, és benéztem a kulcslyukon. Bár nem láttam sokat, abban biztos voltam hogy Jonghyun úgy alszik az alkoholtól, mint a bunda.
Lassan benyitottam a szobájába, és teljesen nesztelenül odaraktam az íróasztalára az ajándékot, mellé egy kis cetlivel: „Így már biztos nem fáj a szíved érte, mert már a tiéd! Használd egészséggel. – Key”
Izgatottan vártam, vajon mit fog másnap szólni hozzá.