14. fejezet

Valahol mindig is éreztem, hogy valószínűleg Key meleg, úgyhogy meg sem lepődtem ezen a tényen. Leginkább, sosem érdekelt az, hogy ő kikhez vonzódik, mert szerettem őt, jó barátomnak tartottam, és nekem ennyi elég volt.
Inkább magam miatt aggódtam, de azért erősen…
A fürdőben lejátszódó jelenet óta egy szót sem beszéltünk erről Key-jel. Egyszerűen csak tőszavakban beszéltünk egymással, és valahányszor egymásra néztünk, rögtön az jutott eszünkbe, ami aznap este történt. Legalábbis nekem. És ez egyáltalán nem volt jó… valamit ki kellene találni, hogy ez az egész helyreálljon és elfelejtődjön.
Elhatároztam, hogy teljesen kizárom ezt az egészet a fejemből, mintha meg se történt volna. Úgy viselkedek, ahogyan jól esik, mint ahogyan régen is tettem Kibummal. Miért is volna másképp? Történt egy félreértés, és kész. Sőt – gondoljuk azt, hogy meg se történt. Ennyire egyszerű!
Hát… az elképzelésem jó volt, de sajnos a megvalósítás már kevésbé ment.
Hogy miért?... Lássuk csak.

Másnap a Star King nevezetű műsorban kezdtünk neki újra a koreai tevékenységeinknek. Szerencsére semmi komolyat nem kellett csinálnunk ott, a poénkodáson, és olyan értelmetlen, szórakoztató tevékenységeken kívül, mint pl. Onew ttakbamja, és hasonlók.
-    Köszönjük Onew, igazán erőteljes ez a képességed… - mondta a fejét fogva a műsorvezető, a közönség pedig hangosan nevetett, és tapsolt.
-    Ah, bocsánat, de… én figyelmeztettelek – szabadkozott nevetve Onew, miközben visszaült a helyére.
-    Oké, inkább térjünk is át a következő különleges képességre a SHINeen belül… azt hallottam, Key-goon igazán jól tudja utánozni a lány csapatok táncait. Miért nem mutatsz nekünk egy párat?
Key elvigyorodott, és zavarba jött, a közönség pedig fellelkesült. Nem is tudom miért jött mindig zavarba, hiszen ha beleélte magát, akkor tökéletesen elő tudta adni bármikor, álmából is az összeset.
Taemin megveregette a vállát noszogatásképp, aztán Key lassan felállt a helyéről, és a táncparkettre ment.
Ahogy elindult a zene, automatizálódott minden mozdulata, és kihalt belőle minden maradék férfiasság.  Ha be lett volna öltözve nőnek, senki nem mondta volna meg róla, hogy férfi… és látszott rajta, hogy élvezi. Azért is csinálta olyan jól. Talán még a lányoknál is profibban táncolta el az összes táncot.
Ahogy néztem Keyt… a KARA Mister táncjánál azt vettem észre magamon, hogy meg akad a szemem… a hátsóján.
Komolyan… úgy tudta rázni, hogy nem lehetett szem elől téveszteni. Abban a jó kis feszülős gatyában, amit felhúzott… egyszerűen… ennivaló volt.
És én ezt fogdostam aznap este. De kár, hogy csak halványan él az emléke az agyamban…
Várjunk csak? NEM! Nem, nem, és nem! Nem elfelejteni akarom az egészet, úgy ahogy van?? Hát de! Akkor mit nézem itt már megint Keynek a…?
A… bassza meg, nem tudom levenni a szemem róla...
Annyira megfogdosnám megint…
DE EZ KEY SEGGE! A picsába!
Egyszer csak megpofoztam magamat, hogy észhez térjek. Reméltem hogy senki sem látta, mit küszködök én itt.
Hogy a francba gondolhatok ilyeneket? Keyről?? Hogyan? Mi ez az egész???
Az a hülye buli! Minek kellett nekem elmennem oda? Ha nem lett volna, akkor nem lennének ezek a hülye, értelmetlen érzések bennem!! Valamit tennem kell!
Én tényleg küzdöttem. Küzdöttem saját magammal. Minden erőmmel. De mindenki tudja, hogy a vágyakat hiába akarja az ember irányítani, mindig is erősebb az ember eszénél. Én pedig egyébként sem voltam túl híres arról, hogy az érzéseimet elfojtsam.
Erre főleg akkor jöttem rá, amikor Key megmutatta a műsorban, hogy kell a fánkot… szexuális módon megenni.
Az egész egy lassított felvételben játszódott le előttem. Ahogy az apró szájához emeli a fánkot, kinyitja az ajkait, és érzékien beleharap… az a nézés hozzá… ahogyan felszegte a fejét, majd hangyányit elmosolyodott… és végig nyalt a… a nyelvével… az ajkán…
Teljesen megőrültem. Az ülést csapkodtam, próbáltam a lelkesedésemet kiadni valahol, és reméltem hogy nem látszik rajtam, hogy mennyire beindította az agyamat az iménti mozdulat.
Anyám…   
Kim Jonghyun, te rohadt homokos.

Mire este visszaértünk, rögtön le is feküdtünk aludni. A buli utóhatása, és a fárasztó nap… nehéz visszarázódni ebbe az életbe, még pár nap után is.
Még álmomban sem hagyott békén az isten adta…
Álmomban... egymás mellett ültünk Key-jel, az ágyamon. Én éppen le voltam törve valami miatt – mintha egy megtörtént eset lett volna – és ő vigasztalt.
-    Jonghyun-ah… ne aggódj, minden rendben lesz, ezen is túljutsz. Mit tehetek hogy jobban legyél?
Én csak néztem rá, és a tekintetem a szájára irányult. Lassan nem láttam mást, nem létezett más, csak az ő, ennivaló, édes, apró, formás ajka… ami egyre közelebb, és közelebb került hozzám, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy csókolózunk.
Annyira puha volt, és meleg, és annyira jól esett… mintha az ajkaink egymáshoz lettek volna teremtve.
Aztán elváltunk egymástól, ő pedig tipikus aranyos, Kibumos, halvány mosollyal nézett rám.
-    Én… hogyhogy nem vettem eddig észre, hogy ennyire szép ajkaid vannak? – kérdeztem tőle, az állát megfogva. Ő még szélesebbre húzta a mosolyát, amitől megdobogott a szívem.
Ekkor észre vettem, hogy mellettünk állnak a többiek, és sajnálkozva néznek ránk. Minho állt középen, és nekikezdett:
-    Buzik. Buzik vagytok... - mondta sajnálkozva, enyhe kárörvendő, gúnyos mosollyal az arcán. - Jonghyun-ah… Jonghyun-ah… Jonghyun! – mondta Minho, de hirtelen ez a furcsa megszólítgatás valósággá vált, mikor kinyitottam a szememet.
Azt hittem kiesik a szívem a helyéről, rögtön fel is ültem. Minho rázott épp fel ebből a rémálomból.
-    Kelj te is fel, mert indulnunk kell az SM-be. – mormogta, én pedig csak bólogattam.
Ezután el is ment folytatni a dolgát, én pedig megdörzsöltem a szememet.
Istenkém, mikor lesz ennek vége? Mikor???

Key szemszöge.

Természetesen képtelen voltam kiverni a fejemből a történteket. Tök mindegy hol voltunk, csak azok az halvány emlékek lebegtek az agyamban, amik még megmaradtak az aznap estéről. Bármikor ránéztem, vagy beszéltem Jonghyunnal, nem tudtam úgy odamenni hozzá, hogy ne ez legyen az első, ami az eszembe jut. Kissé talán kerültem is, de nem csak én, hanem látszott, hogy ő is kerül engem.
Megértem. Hetero férfiként igazán undorítónak hathat, hogy egy pasival csókolózott az éjjel, nehéz lehet ezt kiverni a fejéből. Nem is tudom, hogy gondoltam még annak idején, hogy olyan célzattal kezdek el közeledni felé… mekkora naiv elképzelés volt!
Már csak arra voltam igazán kíváncsi, hogy az SM-ben hány ember fog rám úgy nézni, mint egy UFO-ra. Kissé görcsölt a gyomrom aznap reggel, mikor oda készülődtünk… Csak reménykedtem, hogy ne legyen semmi gond, és eltusolódhasson az egész, úgy ahogy van.
Idő közben azonban kiderült, hogy mégsem csak az SM többi tagja miatt kell hogy aggódjak.
Épp kelés után jöttem volna ki a hálóból, mikor hallottam, hogy Minho és Onew a konyhában vannak, és beszélgetnek kettesben. Taemin fürdött épp, Jonghyun pedig még aludt, mint egy lajhár.
Hallottam a nevemet elhangzani, így merőben furdalt a kíváncsiság, vajon miről is folyhat a beszélgetés. Lassan, észrevétlenül kilopakodtam az előszobába, és megpróbáltam hallgatózni.
-    Most komolyan csak ennyit mondasz erre, Onew-hyung? Te, mint vezető, ennyi a hozzászólásod a dologhoz? – kérdezte Minho, kissé felháborodott hangnemben.
-    Figyelj. Engem nem érdekel semmi, csak az, hogy mindenki jól érezze magát. Ha Key így érzi jól magát, akkor nem zavar. Jobb lenne, ha folyton veszekednénk, és szorongana?
-    Ch… Még mindig nem érted. Nem arról van szó, hogy Key meleg, mert ezt eddig is sejtettük. De szerinted normális dolog volt az egész SM előtt valami random pókembert így letámadni, és egymást falni? Ez azért kissé gátlástalan, nem? Meg kéne tanulnia moderálnia magát, ha már ennyire muszáj belemerülnie a melegségébe! Nem elég, hogy így is úgy viselkedik teljesen, mint egy lány, és az a kosztüm is több volt a soknál…
Elhajoltam. Nem bírtam tovább hallgatni, hogy milyen szinten pocskondiázik Minho engem a hátam mögött.
Ezek szerint ő mégis látta… csak úgy tett, mintha nem. Szép húzás, Minho.
A homlokomat ráncolva berontottam a fürdőbe, ahol Taemin épp borotválkozott, és borotvahabos fejjel meglepetten nézett rám.
-    Na, mi az hyung?
-    Semmi. – böktem oda. – Jöhetek fürdeni?
-    Gyere, de hadd fejezzem már be a borotválkozást.
Bólintottam, és leültem a vécé tetejére.
Taemin tovább húzogatta a pengét az amúgy is baba popsi arcán, és csak méregetett a tükörből. Miután végzett, lemosta az arcáról a habot, és hátra fordult hozzám.
-    Nem kéne végre beszélgetnünk?... Lenne miről, nem?
-    Majd… késöbb. – mondtam, ő pedig csak bólintott egyet, és kiment. Szerettem, hogy nem akarta minden áron kihúzni belőlem, hogy mi van. Csak felajánlotta, hogy ha kell, ő itt van. Egy igazi jó barát volt Taemin.
Az SM felé menet tényleg görcsben volt a gyomrom. Mi van ha Minho már elmondta mindenkinek? Vagy egyáltalán tényleg mindenki látta?
Remegve lépkedtem a folyosón, majd mikor beértem a népesebb helyre… láttam, hogy szempárok sorra mérnek végig engem, és kapják el a tekintetüket rólam. Mások rövid mondatokat súgnak egymásnak, sőt, még olyat is láttam, aki rám mutatott.

Azt hittem, ott helyben elsírom magam.