17. fejezet

-    Hol vannak a többiek? – kérdeztem.
-    Minho forgatáson, Taemin meg táncpróbán. Én meg… - nézett az órára Onew, és amit megpillantotta, felállt a székről. - …el fogok késni a találkozóról amit megbeszéltem! – mondta csámcsogva, és a negyed kajáját otthagyva rohant a fogashoz felkapni a kabátját.
Lassan el is viharzott, mi pedig ketten maradtunk Key-jel. Egy picit furcsán csönd lett hirtelen, csak a sistergő rizs hangja hallatszott a konyhában, én pedig a hátát figyeltem, miközben kevergette a dolgokat. Olyan háziassá vált mindig, amikor a konyhában kezdett el valamit rendezkedni. Bár a saját szobáját mindig a lehető legnagyobb kupleráj vette körül, máshol szuper rendet tudott rakni. A főzésben is ő volt a csapatból a legjobb, régen állandóan megkértük, hogy főzzön nekünk.
Annyira neki akartam volna kezdeni, végre a régi kerékvágásba hozni a dolgokat… régen ilyenkor már rég nekiálltunk dumálni Keyjel, de most éreztem, hogy rettenetesen elhidegültünk. Nem is tudtam, pontosan mivel is állhatnék ennek az egésznek neki, de aztán hirtelen az eszembe jutott egy ötlet.
-    Khm… és neked, ma lesz valami programod? – kérdeztem.
-    Nekem csak musical próbám lesz. – mondta rövidre fogva, és a tányérjára kirakva a rizses zöldséget leült az asztalhoz. Lerakta az asztal közepére a serpenyőt, és rámutatott. – Kérsz?
-    Nem, most nem köszönöm… vigyáznom kell az alakomra.
Key a mondatom hallatán megállt az evésben, és egy pillanatra a felső testemre pillantott. Enyhén megrázta a fejét egy fél oldalas mosollyal, majd tovább folytatta az evést.
-    Mi az? – kérdeztem tőle.
-    Semmi, semmi.
Egy percnyi további csend következett. Ő csak darálta befelé az ételt, én pedig néztem őt. Ma nem volt rajta semmiféle smink, nem volt belőve a haja, csak simán meg volt szárítva. Mégis, Key még így, naturálisan, egy szál sima pólóban is valahogy stílusos tudott lenni. Rettentő szép bőre volt, egy hiba sem volt rajta, maximum mikroszkóppal lehetett észrevenni. Neki nem volt muszáj teljes szépítkezést végrehajtania azért, hogy igényes legyen. Irigyeltem is őt ezért.
Egy percnyi további csend után megköszörültem a torkomat.
-    És… ha nincs több dolgod,akkor esetleg… nem jönnél ma el velem a városba vásárolni?
Láttam rajta hogy eléggé meglepődött az ötleten, és rögtön fel is húzta a szemöldökét. Rám nézett, és bólogatni kezdett.
-    De, persze eljövök… elvégre még a múltkor te kísértél el engem.
-    Szuper! – mosolyogtam rá, ő pedig visszamosolygott rám, és már most láttam a tekintetében, hogy észrevette a gesztusaimat, és örül neki.
Boldog voltam hogy ez esetleg még össze is jöhet. Bíztam benne hogy Key tényleg észreveszi a változást, és veszi a lapot… talán megint olyan lehet minden, mint régen, vagy legalábbis hasonló.
Amíg Key  a musical próbán volt, és igyekeztem magamban továbbra is megerősíteni azt, amit elhatároztam. Szerettem volna minél többet kedveskedni Keynek, szinte már megterveztem  magamban, hogy mit fogok csinálni, hogy minél inkább észrevegye. Még… komolyan készülődtem is magára a délutánra. A tőle kapott sapkát húztam fel.
Ah… nem is értem miért is nyalom most ennyire ki magam… - gondoltam a tükör előtt billegve, még indulás előtt. Komolyan egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy úgy készülök, mint aki randizni megy. Friss borotválkozás, parfümfelhők, és társaik.
Azt beszéltem Keyjel, hogy a városban találkozunk, miután ő végzett a musicallel. Igyekeztem minél pontosabban odaérni, hogy nemhogy várnia kelljen rám. Épp az épület előtt parkoltam, amikor láttam hogy kijön. Már ő is feljebb turbózta magát, a szokásos smink és kissé merész, egyedi, mégis ízléses Key ruha összeállítás sem hiányzott.

Key szemszöge.

Már alig vártam, hogy vége legyen a próbának. A vége felé már koncentrálni is alig bírtam, folyton az órát néztem. Nagyon nagyon örültem, hogy Jonghyun elhívott magával, mert ez azt jelentette, hogy valami történt talán benne…
Már egészen régóta észrevettem rajta azt a teljes elhidegülést és távolságtartást. Biztos voltam benne hogy az egész a bulin történtek miatt van. Jonghyunt nagyon megrendíthette ez a dolog, főleg a férfiasságát. Ráadásul megtudta, hogy én tényleg meleg vagyok… azt gondoltam, hogy emiatt gondolta úgy, hogy jobb ha nem leszünk többé olyan szoros viszonyban. Azt gondoltam, hogy undorodik tőlem… hogy minden találkozásunk arra a bizonyos estére emlékezteti őt, amit ő teljességgel el ki akar törölni az emlékezetéből. És mivel én folyton arra emlékeztetem, csak akadályozom ebben…
Először nagyon fájt, és nem értettem. Azt a bizonyos hülye „tervet” amit még a buli előtt szőttem, már teljesen eldobtam. Taeminnel nem is beszéltem erről… nem akartam, hogy véletlenül valami folytán Jonghyun megtudja, hogy én mit gondolok épp. Először próbálkoztam úgy viselkedni vele, ahogyan mindig is szoktam, de ő egyre inkább csak menekült tőlem. Minden beszélgetésünket a lehető legrövidebbre zárta, minden alkalomkor, amikor esély lett volna arra hogy ketten legyünk, vagy bármiféle dolog történjen amihez ketten kellünk, úgy intézte, hogy ne úgy legyen.
A fájdalom lassan egyfajta haraggá alakult bennem, és elegem lett. Én is ugyanolyan hideg módon kezdtem el viselkedni vele. Ez a hangyányi düh talán jót is tett nekem… mert amellett, hogy ugyanúgy szeretem, volt valami, ami egy kicsit negatívvá tette számomra a személyét. Jobban ki lehetett bírni.
Ma azonban mintha valami történt volna. Amikor elhívott, ki tudtam volna ugrani a bőrömből… de igyekeztem minden szempontból visszafogni magam, hogy ne legyen az örömöm ennyire feltűnő a számára.
-    Szia – köszöntem, miután beültem az autóba, majd hirtelen szaglászni kezdtem. – Hű, de erős a parfümöd illata… - néztem rá.
 És mennyire imádom…
-    Öh… Kicsit sokat sikerült magamra fújni. – vakarta a fejét, és megakadt a szemem a sapkáján. Azt húzta fel, amit én adtam neki. Ennek láttán elmosolyodtam, boldogság járta át a szívemet.
Talán most történhet valami… talán minden a régi lesz…Kérlek Jonghyun, mondd, hogy ez a terved.
-    Na, és hová akartál menni pontosan?
-    Hát, kéne néznem inget, meg nyakkendőt. Az egyik rokonomnak lesz esküvője, amire lehet hogy talán el tudok menni… és akarok ezért egy újat.
-    Jó, oké, akkor menjünk be a városközpontba, ott tudok egy nagyon szuper boltot! – mosolyogtam rá. – És talán lehet hogy én is veszek valamit magamnak…
-    Abban biztos vagyok! – mondta nevetve, és beindította az autót.
Legszívesebben kiugrottam volna az ablakon örömömben. Annyira, annyira boldog voltam, hogy most megtört ez a jég… nem is tudom, mikor éreztem már ilyet utoljára. Le sem tudtam mosni a mosolyt az arcomról.